Akseli Gallén Kallela-emlékmű

Budapest, I. kerület, Lánchíd u. 13.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Lánchíd u. 13.
Az előtte lévő parkban

Felállítás1978

Neszták Béla
2008.06.06. 18:30
Hasáb alakú kő emlékmű, 165x235 cm mészkőlap, középen balra néző fejdombormű 45x35 cm.Felirat: "Akseli Gallén Kalela/1865-1931./ Finn festőművész munkásságát Magyar-/országon is jól ismerik és nagyra becsülik./Örizze emlékét ez a kő a finn és magyar nép testvéri barátságának tanujeleként./Budapest Főváros Tanácsa./1978." Másik oldalán ugyanez finnül.
Dénes Ildikó
2016.05.06. 17:08
„Akseli Gallen-Kallela, eredeti nevén Axél Waldemar Gallén (Pori, 1865. április 26. – Stockholm, 1931. március 7.) finn festő, építész, iparművész. Stílusa a nemzeti romantikától a realizmuson és a szecesszión át a szimbolizmusig ívelt……1907-ben hivatalosan finnesítette nevét Akseli Gallen-Kallelára. 1907-ben és 1908-ban is Budapesten járt. 1908-ban nagy kiállítása volt, a Szépművészeti Múzeumban, ahol csaknem 500 művét láthatta a magyar közönség. Számos budapesti tárgyú képet festett ekkor, például A királyi vár Budapesten, A Gellért-hegy a Duna-parti Corso Kávéház felől nézve, Egy Duna-híd szobra.
Művei magyar gyűjteményekben
Öreg finn férfi feje, 1889, ceruza, Szépművészeti Múzeum, Budapest
A boldogok, 1895, ceruza, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Ülő férfi, 1897, kréta, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Síelő, 1900, ceruza, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Tájkép, 1901, toll, tus, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Fiatal leány, 1902, kréta, vízfestmény, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Fiatal faun, 1904, olaj, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Maxim Gorkij arcképe, 1906, ceruza, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Gellért-hegy a Duna-parti Corso Kávéház felől nézve, 1908, olajvázlat, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Márciusi este a Gellért-hegyi Majovszky-villa kertjében, 1908, vízfestmény, Szépművészeti Múzeum, Budapest”
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Akseli_Gallen-Kallela
Dénes Ildikó
2016.06.25. 15:04
Madarassy Walter 1938-ban már készített egy bronz domborművet Akseli Gallen-Kalellá-ról, mely a Lánchíd utca 12. sz alatti Fiume Szálló előtt állt. A finn festőművész gyakran szállt meg ebben a szállodában. A dombormű 1945-ben elpusztult. Ezt pótolták közel azon a helyen 1978-ban http://budapestgaleria.hu/_/kozteri-muvek-budapesten/1-kerulet/

Cím alapján hasonló

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7258
Feltöltve
2008.06.06. 18:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.06. 18:30

7257

239414
Feltöltve
2016.05.06. 17:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/420 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 17:03

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239411
Feltöltve
2016.05.06. 17:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 17:02

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239413
Feltöltve
2016.05.06. 17:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 17:03

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239412
Feltöltve
2016.05.06. 17:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/950 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 17:02

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243553
Feltöltve
2016.06.19. 22:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.19. 22:12

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243554
Feltöltve
2016.06.19. 22:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

243555
Feltöltve
2016.06.19. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ30/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.19. 22:13

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243556

424855
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.11.20. 13:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.20. 13:52
2017. augusztus

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508792
Feltöltve
2022.11.14. 15:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/125 • 35.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:25

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508793
Feltöltve
2022.11.14. 15:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/125 • 129mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:26

Archív fotók

"Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7256
Feltöltve
2008.06.06. 18:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.06. 18:30
Archív felvétel
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.11.14. 15:26
1 új fotót töltöttem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlaphoz
22.11.14. 15:25
1 új fotót töltöttem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlaphoz
20.11.20. 13:52
1 új fotót töltöttem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlaphoz
19.03.29. 17:34
Megérintettem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" alkotást
19.02.10. 14:10
Megérintettem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" alkotást
18.04.07. 13:17
Megérintettem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" alkotást
17.05.23. 12:24
Megérintettem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" alkotást
16.06.25. 16:35
Az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.06.19. 22:13
1 új fotót töltöttem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlaphoz
16.06.19. 22:13
1 új fotót töltöttem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlaphoz
16.06.19. 22:12

16.06.06. 13:33
Megérintettem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" alkotást
16.05.06. 17:03
1 új fotót töltöttem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlaphoz
16.05.06. 17:03
1 új fotót töltöttem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlaphoz
16.05.06. 17:02

16.04.01. 12:18
Megérintettem az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" alkotást
14.12.11. 12:26
Az "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.06.06. 18:30
Neszták Béla publikálta "Akseli Gallén Kallela-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.