A Horváth Árpád-díj emléktáblája

Debrecen, Kossuth utca 10.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Debrecen
Kossuth utca 10.
A Csokonai Színház földszinti előterében, a jobb oldalon látható.

Elbontás2022
Felállítás1997

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2017.02.10. 22:29
Egy újabb régi adósságomat kell pótolnom ezzel a műlappal. Szerintem még az első, debreceni szoborfotózós útjaim egyikén fotóztam le a debreceni Csokonai Színház előcsarnokában a Horváth Árpád-díj domborműves tábláját.
Mivel itt, az előcsarnokban rendszerint igen kevés a fény, szerintem az első sorozat képeket töröltem is a műlapról, aminek sorszáma is azt mutatja, hogy nem ma töltöttem fel ide, eredetileg.

Sajnos a színház kimarad mostanában az életemből, egyéb elfoglaltságaim miatt, de időnként mégis bemegyek a színházba, egy-egy kiállítás megnyitó, vagy Színházi Világnap alkalmából.

A Horváth Árpád-díj az idén már 20 éves múltra tekint vissza.
Arra nem találtam rá, hogy mégis, melyik évben, kik kapták meg. Azt viszont meglepve látom, hogy a névsor nem gyarapszik...

Ezért is fotóztam már többször le a Lakatos Aranka által készített plakettet tartalmazó táblát, hogy össze tudjam hasonlítani a díjban részesülők neveit.
A plakett kb. 12–15 cm átmérőjű.
Szerepel a szobrászművészről kiadott könyvben is: https://www.kozterkep.hu/books/view/106

Horváth Árpád egykor a színház igazgatója volt. Életrajzával itt lehet bővebben megismerkedni: https://hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1th_%C3%81rp%C3%A1d_(sz%C3%ADnh%C3%A1zigazgat%C3%B3)

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192550
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 14:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:13
2014. június

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192548
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 14:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

192546
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 14:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:12
2014. június

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192549
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 14:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:13
2014. június

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192547
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 14:12
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:12
2014. június

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
263327
Feltöltve
2017.01.02. 22:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.02. 22:38

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
263328
Feltöltve
2017.01.02. 22:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800

263329
Feltöltve
2017.01.02. 22:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/13 • ISO800

263330
Feltöltve
2017.01.02. 22:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.02. 22:38

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192545
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 14:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:12
2014. június

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192544
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:11
2014. június

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
433972
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2021.02.22. 17:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/15 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.22. 17:56
2016. február

Adalék vagy máshol

"A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. alkotás fotói

A felújított, de üres előtér...
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543478
Feltöltve
2023.10.17. 15:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.17. 15:58
A felújított, de üres előtér...
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.10.23. 09:23
Az "A Horváth Árpád-díj emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.10.17. 15:58
1 új fotót töltöttem az "A Horváth Árpád-díj emléktáblája" műlaphoz
21.02.22. 17:56
1 új fotót töltöttem az "A Horváth Árpád-díj emléktáblája" műlaphoz
17.02.10. 22:29
TundeK62 publikálta "A Horváth Árpád-díj emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.