Budapest, VIII. kerület, Baross utca 26.

Alternatív, helyi címek:Csurgói dr. Kétly Károly báró

Budapest
VIII. kerület, Baross utca 26.
Az ún. belső klinikai telepen, a főépülettől nézve a telep bal oldalán áll.

Felállítás1928

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.09.07. 12:45
A belső klinikai tömb által közrefogott területen találkozik több klinika 'udvara', ahol ki-ki elhelyezte nagyjai szobrait, amelyek különböző korokban születtek. Eddigi ismeretem szerint a gyűjtemény legidősebb tagja ez a mellszobor, ami stílusán, megfogalmazásán is tükröződik.

Problémám a névhasználattal van, mivel a fellelhető írások egyaránt használja a Kétly, a Kéthly és a Kétli formát is. Így a két méter magasság körüli szobor posztamensén olvasható nevet tüntettem fel.

Prof. dr. csurgói báró Kétly Károly (1839–1927) orvos, belgyógyász, egyetemi tanár, 1897-től a MTA levelező tagja volt.

'Orvosi tanulmányait Pesten és Bécsben végezte, oklevelet Pesten szerzett 1863-ban. 1864-től 4 éven át a sebészek számára felállított (később II. számú) belgyógyászati tanszék tanársegéde, fél évig Korányi professzor helyettese. 1868 őszén a Schordann-féle utazási ösztöndíjjal két évet töltött Bécsben, Berlinben és Heidelbergben, ahol főleg idegkórtannal és ún. villámgyógyászattal [elektrotetápia] foglalkozott. 1870-ben ebből nyert magántanári képesítést. Magyarországon ő volt az első, aki ezen a szakterületen működött. 1871-ben a Szent Rókus Kórház orvosa, majd 1877-től az első belgyógyászati osztály főorvosa. 1880-tól az egyetem rendkívüli, majd 1889-től rendes tanára, a II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója. 1908-tól 1913.okt. 1-jei nyugdíjba vonulásáig az I. sz. Belgyógyászati Klinikát vezette.'

Kiemelkedő közéleti tevékenységén belül az országos orvosszövetség megalakítója és elnöke, az 1901-ben alakult Józsefvárosi Orvostársaságnak és az Orvos Clubnak is elnöke volt.
I. Ferenc József nemességet, majd 1913-ban bárói címet adományozott neki és családja tagjainak. Két éven át (1902–1903) az egyetem rektori cím birtokosaként, míg egy időben a felsőház tagjaként is működött.

Forrás: Semmelweis Egyetem Galéria (egykori internetes oldal)... helyette: http://baratikor.semmelweis.hu/galeria/page.php?id=39

Kapcsolódó
Kétly Károly
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115921
Feltöltve
2012.08.09. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.09. 23:38

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115926
Feltöltve
2012.08.09. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.09. 23:40

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115923
Feltöltve
2012.08.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Göröntsér Vera 12.08.09. 23:39

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115924
Feltöltve
2012.08.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.09. 23:39

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115922
Feltöltve
2012.08.09. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.09. 23:38

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115925
Feltöltve
2012.08.09. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.09. 23:40

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115927
Feltöltve
2012.08.09. 23:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.09. 23:41

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224164
Feltöltve
2015.11.06. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.06. 20:31

"Kétly Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224165
Feltöltve
2015.11.06. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/60 • ISO800

224166
Feltöltve
2015.11.06. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

224167

Összesen 11 fotó

Műlap története

17 napja
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
22.11.30. 14:47
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
21.09.15. 13:59
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
19.03.18. 13:23
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
19.01.15. 14:05
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
18.04.02. 11:18
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
18.02.02. 11:56
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
18.02.02. 11:55
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
17.06.26. 14:32
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
16.10.11. 16:22
Megérintettem a "Kétly Károly" alkotást
13.05.15. 13:09
A "Kétly Károly" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.09.07. 12:45
Göröntsér Vera publikálta "Kétly Károly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.