Szeged, Alsó kikötő sor 9.

Szeged
Alsó kikötő sor 9.
A Szegedi Gabonakutató kertjében van felállítva.

Felállítás1978. december 12.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
2012.08.02. 18:45
Obermayer Ernő (Nagyszőlős, 1888. december 13. – Szeged, 1969. május 27.) Kossuth-díjas vegyészmérnök, mezőgazdász, növénynemesítő bronz mellszobrát 1978. december 12-én, születésének 90. évfordulóján állították fel a Szegedi Gabonakutató kertjében.

"A szobrász remekül jellemzett portréban örökítette meg a szegedi tudós karakteres vonásait. Az idős embert szemüveggel, fején sapkával ábrázolta, és láthatóan kedvét lelte a ruházat virtuóz megformálásában, jellegzetes testtartásának pontos, hiteles megörökítésében." Forrás: Tóth Attia: Szeged szobrai és muráliái

"Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, a budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán folytatta tanulmányait, 1910-ben itt kapta meg vegyészmérnöki diplomáját. Pályakezdőként a magyaróvári Országos Növénynemesítési Intézetben (1910–1918) szerzett tapasztalatokat. 1918-ban a budapesti Országos Chemiai Intézetbe került, innen pedig Kalocsára, a fűszerpaprika-termelés egyik hazájába, itt indította el a fűszerpaprika nemesítését.

1927-ben a szegedi Vegykísérleti Állomásra került, három év múltán (1931) a Növénytermesztési és Növénynemesítő Kísérleti Állomás igazgatójaként (1931–) további eredményeket ért el a szegedi fűszerpaprika nemesítésében és termesztésének fejlesztésében."
/A fotózás igazgatói engedéllyel történt./
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lapis_András
http://hu.wikipedia.org/wiki/Obermayer_Ernő

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
115342
Feltöltve
2012.08.01. 21:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.01. 21:12

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
115343
Feltöltve
2012.08.01. 21:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.01. 21:13

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
115344
Feltöltve
2012.08.01. 21:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.01. 21:14

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
115345
Feltöltve
2012.08.01. 21:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.01. 21:15

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
115346
Feltöltve
2012.08.01. 21:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.01. 21:16

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
115347
Feltöltve
2012.08.01. 21:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.01. 21:17

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
115348
Feltöltve
2012.08.01. 21:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.01. 21:17

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
155861
Feltöltve
2014.01.20. 13:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.20. 13:56

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
155862
Feltöltve
2014.01.20. 13:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ510/100 • 1/105 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.20. 13:57

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
155863
Feltöltve
2014.01.20. 13:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.20. 13:57

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
331406
Feltöltve
2018.11.13. 14:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.11.13. 14:22

"Obermayer Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
331407
Feltöltve
2018.11.13. 14:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.11.13. 14:22
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.01.20. 13:59
Az "Obermayer Ernő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.08.02. 18:45
Cedrus publikálta "Obermayer Ernő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.