Zalalövő, Petőfi Sándor utca 100.

Alternatív, helyi címek:I. világháborús emlékmű

Zalalövő
Petőfi Sándor utca 100.
A zalamindszenti Mindenszentek temploma melletti téren van felállítva.

Felállítás1920


Cedrus
2012.07.30. 09:20
"Zala megye művészeti életének jellegzetes alakja volt a két világháború között Pataky Andor (1891–1945)." Rajztanári képesítését 1912-ben Bécsben szerezte.
"A korszak legfontosabb feladatát a köztéri szobrászat terén a hősi emlékművek állítása jelentette. Zala megye falvaiban e megbízások oroszlánrésze Pataky Andornak jutott.
Emlékművei a szobrász keresettsége ellenére nem mutatnak kiemelkedő teljesítményt, egyben elárulják képességeit is."
Forrás: http://epa.oszk.hu/01600/01613/00013/pdf/zm_13_2004_281-296.pdf

"Zalalövő és környékének lakossága – az ország más vidékeihez hasonlóan – első ízben a mozgósítások révén szembesült a háborúval. A Zalalövőről és környékéről bevonultak döntő részt a 48. császári és királyi, illetve a 20. honvéd gyalogezredhez kerültek. Az első világháborúban elesett zalalövőiek és környékbeliek pontos számát nem ismerjük. (...) Egyedül Zalamindszenten áll tiszteletükre emlékmű, amelyen 32 áldozat neve olvasható."
Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Zalalovo/pages/008_Zalalovo_tortenete_1914-1998.htm
A felállított hősi emlékmű akció közben lévő – gránátvető és lövő – katonákat ábrázol.

Zalalövő 1925-ben Zalapataka, Zalamindszent, Nagyfernekág, Irsapuszta, Pusztaszentpéter és Lövő egyesülésével jött létre.
További linkek
I. világháború http://hu.wikipedia.org/wiki/Első_világháború
Zalalövő http://hu.wikipedia.org/wiki/Zalalövő

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114988
Feltöltve
2012.07.29. 09:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:47

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114989
Feltöltve
2012.07.29. 09:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:48

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114990
Feltöltve
2012.07.29. 09:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:49

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114991
Feltöltve
2012.07.29. 09:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:50

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114992
Feltöltve
2012.07.29. 09:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:51

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114993
Feltöltve
2012.07.29. 09:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:52

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114994
Feltöltve
2012.07.29. 09:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:53

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114995
Feltöltve
2012.07.29. 09:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:54

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
114996
Feltöltve
2012.07.29. 09:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.29. 09:55
Összesen 9 fotó

Műlap története

12.07.30. 09:20
Cedrus publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.