Budapest, VII. kerület, Városligeti fasor 17–21.

Budapest
VII. kerület, Városligeti fasor 17–21.
Az iskola félemeleti folyosóján, a bejárattal közel szemben.

Felállítás2007. február 12.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.08.19. 00:30
A fasori csoda sorozatába illik, ugyancsak a gimnázium egykori növendéke, Balogh János (1913–2002) biológus–ökológus, egyetemi tanár – bár 'csak' a Kossuth-díj birtokosa volt.

Egyetemi tanulmányai és munkássága jó része is a Pázmány Péter (ma Eötvös Loránd) Tudományegyetemhez kötődnek. A tudományos ranglétra egészét megjárta, majd az egyetemi tanári címet 1966-ban nyerte el, két évvel később az állatrendszertani tanszék vezetője.
1973-től az MTA talajzoológiai tanszéki kutatócsoportjának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Ismert több rádiós és televíziós sorozatból, amiknek szerzője, tanácsadója (ld. még egyéb infóknál: a „megsebzett bolygó”), aminek kapcsán 28 tengerentúli expedícióban vett részt. Kutatási területe Dél-Amerika, az Andok és Amazónia területe, a trópusi őserdők nagyrészt ismeretlen talajfaunája volt.
Források:
a História - Tudásnaptár a KFKI honlapján: http://www.kfki.hu/physics/historia/localhost/egyen.php?namenev=baloghj&nev5=Balogh+J%E1nos&s=1
- Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Balogh_J%C3%A1nos_(biol%C3%B3gus)http://hu.wikipedia.org/wiki/Balogh_J%C3%A1nos_(biol%C3%B3gus)
http://www.kjf.hu/nevelestortenet/index.php?act=menu_tart&rovat_mod=akt&eid=38&rid=2&id=344
További linkek
Az avatóbeszédek: http://old.mta.hu/mta_hirei/szoboravatas-33791/
A 'Megsebzett bolygó' a Sulinet adatbázisában: http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/biologia/biologia-7-evfolyam/a-megsebzett-bolygo/a-megsebzett-bolygo
kectam
2019.05.31. 17:17
A szobor avatására 2007. február 12-én került sor a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Az avatóbeszédet Cselőtei László, az MTA rendes tagja tartotta.
Források:
Magyar Tudomány, 2007/5 - 660. oldal - www.matud.iif.hu/2007-05.pdf

Kapcsolódó
Neumann János
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Balogh János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114906
Feltöltve
2012.07.28. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.07.28. 13:48

"Balogh János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114907
Feltöltve
2012.07.28. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.07.28. 13:48

"Balogh János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114909
Feltöltve
2012.07.28. 13:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.07.28. 13:50

"Balogh János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114913
Feltöltve
2012.07.28. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.07.28. 13:56

"Balogh János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114910
Feltöltve
2012.07.28. 13:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.07.28. 13:50

"Balogh János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114911

114912
Feltöltve
2012.07.28. 13:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.07.28. 13:51

"Balogh János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
307521
Feltöltve
2018.03.24. 16:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.03.24. 16:26

"Balogh János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
307522
Feltöltve
2018.03.24. 16:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.03.24. 16:27
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.05.31. 17:17
A "Balogh János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.12. 17:35
Megérintettem a "Balogh János" alkotást
18.03.24. 16:27
1 új fotót töltöttem a "Balogh János" műlaphoz
18.03.24. 16:26
1 új fotót töltöttem a "Balogh János" műlaphoz
17.03.10. 06:51
A "Balogh János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.08.19. 00:30
Göröntsér Vera publikálta "Balogh János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.