Ferenczi Illés-dombormű

Százhalombatta, Gesztenyés utca 1--3.

Százhalombatta
Gesztenyés utca 1--3.
A múzeumépület homlokzatán van.

Felállítás2009. április 24.


Cedrus
2012.07.19. 11:35
Ferenczi Illés (1932--1990) 1960-ban került Százhalombattára, és 10 évig tanácselnökként, 1970--1990 között tanácselnök-helyettesként szolgálta a községet, majd a várost. "Ferenczi Illés megszállott helytörténésszé vált, figyelte és kutatta a határban előkerülő régészeti tárgyakat, a történelmi múlt megannyi írott és tárgyi emlékét. Segítette az akkor még viszonylag ritka régészeti ásatásokat, a kőolaj-finomító és a hőerőmű építésekor előkerült leletek mentését. Az ásatásokhoz embereket toborzott, s ha csak tehette, sűrűn kilátogatott a feltárásokhoz." A 80-as évek elején új tanácsháza építése kezdődött a városban. "Ekkor felmerült a kérdés: mi legyen a régi épület, Bíró Pál kastélyának a sorsa? Az akkori Városi Tanács VB úgy döntött, hogy az épület régi szárnyában a helytörténeti gyűjtemény, új szárnyában pedig a zeneiskola kapjon helyet."

"A 'Matrica' Honismereti Szakkör gyűjteménye képezte a megalakuló százhalombattai Helytörténeti Gyűjtemény, a későbbi 'Matrica' Múzeum alapját." Az átalakítás, felújítás után a Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállításának megnyitására 1987 decemberében került sor. Ferenci Illés 1990-ben fiatalon, 58 éves korában hunyt el. Az intézmény 10 éves évfordulója alkalmából a Múzeum alapításában játszott kiemelkedő szerepét elismerve 1997-ben emléktáblát helyeztek domborműves arcképével el a múzeum falára.
Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Szazhalombatta/pages/tanulmanyok/006_4_fejezet_oktatas_kultura.htm

Ferenczi Illés domborműves emléktábláját 2009. április 24-én, Dr. Poroszlai Ildikó domborműves emléktáblájával együtt, ünnepélyes keretek között avatták fel. Forrás: http://www.matricamuzeum.hu/programok/korabbi/emlektabla-avatas
További linkek
Bíró Lajos http://hu.wikipedia.org/wiki/Bíró_Lajos_(szobrász)

Cedrus műlapja



Cím alapján hasonló

"Ferenczi Illés-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
114496
Feltöltve
2012.07.19. 07:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.19. 07:55

"Ferenczi Illés-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
114495
Feltöltve
2012.07.19. 07:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.19. 07:54

"Ferenczi Illés-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
114497
Feltöltve
2012.07.19. 07:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.19. 07:56
Összesen 3 fotó

Műlap története

12.07.19. 11:35
Cedrus publikálta "Ferenczi Illés-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.