Budapest, XIII. kerület, Pozsonyi út 41.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIII. kerület, Pozsonyi út 41.
A Szent István park közelében álló házon található az alkotás.

Felállítás1937

Ády
2012.07.14. 23:20
Az alkotás a Gregersen Hugó (Lux Alice férje) által tervezett Pozsonyi út 41-es számú lakóházat díszíti. A házaspár már több épületen is együtt dolgozott, így férje itt is felkérte Lux Alice-t, hogy készítsen épületdíszeket a bérházra. Két mű készült, az egyik a bejárat fölé, a másik a homlokzatra. A Herzen utcai bejárat fölötti frízen oroszlánt, sárkányt és egy női arcot látunk, ami engem napkorongra is emlékeztet. A Pozsonyi úti homlokzatot négy alak díszíti, középen, mint a címben is olvasható, Merkúr és Fortuna. Merkúr a római mitológiában a kereskedelem istene, Fortuna meg a szerencse istennője. Viszont a bal szélső férfi, és a jobb szélső női alakra nem sikerült rájönnöm, kit is ábrázolhat.
További linkek
Gregersenné Lux Alice életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lux-alice--g--5452g

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Merkúr és Fortuna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114192
Feltöltve
2012.07.14. 18:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.07.14. 18:17

"Merkúr és Fortuna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114193

114194

114195
Feltöltve
2012.07.14. 18:18

Ády 12.07.14. 18:18

"Merkúr és Fortuna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114196

114197

114198
Feltöltve
2012.07.14. 18:19

Ády 12.07.14. 18:19

"Merkúr és Fortuna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114199

114200

114201
Feltöltve
2012.07.14. 18:20

Ády 12.07.14. 18:20

"Merkúr és Fortuna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
114202

114203

Adalék vagy máshol

"Merkúr és Fortuna" c. alkotás fotói

És ez a részlet kicsiben
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508384
Feltöltve
2022.11.13. 08:17
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Samsung / SM-A202F
ƒ190/100 • 1/20 • 3.6mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tirvolné Fekete Ágnes 22.11.13. 08:17
És ez a részlet kicsiben
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.11.13. 08:17
1 új fotót töltöttem a "Merkúr és Fortuna" műlaphoz
18.06.03. 11:43
Megérintettem a "Merkúr és Fortuna" alkotást
18.04.25. 11:33
Megérintettem a "Merkúr és Fortuna" alkotást
17.09.04. 17:55
Megérintettem a "Merkúr és Fortuna" alkotást
12.07.14. 23:20
Ády publikálta "Merkúr és Fortuna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.