Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke

Sopron, Szent Mihály utca
Archív képek

Állapot: Lebontott

Sopron
Szent Mihály utca
A soproni ún. régi temetőben állt.

Felállítás1922

Nem köztéri:Temető, sírkert
Sila
2012.07.13. 11:05
Szántó Róbert főhadnagyot és Fennesz Rezső tizedest 1919. július 4-én végezték ki a soproni Szent Mihály temetőben, Szamuely László, a hírhedt népbiztos öccsének parancsára. Bűnük a Tanácsköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés volt. Visszaemlékezések szerint Szamuely László ekkor már tudott Kun Béla táviratáról, amelyben leállíttatta a kivégzéseket, de semmibe vette azt. 'Ezt a kettőt még elintézzük!' – mondta. Ezért Szántó Róbertet és Fennesz Rezsőt tekintik a vörösterror utolsó áldozatainak.

1922-ben azon a helyen, ahol a kivégzés történt, kétalakos szobrot állítottak a tragédia emlékére. Beszédes László szobrászművész alkotását nagyszabású emlékünnepség keretében avatták fel Klebelsberg Kunó akkori belügyminiszter részvételével.
Az emlékmű kettős keresztjének felirata:

'BECSÜLETTEL A HAZÁÉRT!'

Az emlékmű talapzatának gránittábláján pedig a következő felirat volt olvasható:

„A nemzeti ügy és keresztény erkölcs védelmére kelt nagycenki ellenforradalomnak a vörös uralom hóhérai által e helyen 1919. július 4-én kivégzett vértanúi.”

Az emlékművet 1948 októberében lebontották.
A rendszerváltás után a sírhelyen, a lerombolt emlékmű képével díszített emléktáblát helyeztek el.
Források:
http://www.nagycenkifuzetek.hu/Irasok.htm
További linkek
A síremlékről bővebben itt: http://www.nagycenkifuzetek.hu/Irasok.htm
http://www.nyugatmagyar.hu/soproni_hirek/lerombolt_szobor_fotoja_a_siron/2139493/

Sila műlapja

Cím alapján hasonló

"Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" c. alkotás fotói

A jelenlegi síremlék.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
476582
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2022.02.05. 09:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.05. 09:02
2021. május
A jelenlegi síremlék.

"Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" c. alkotás fotói

A jelenlegi síremlék.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
476583
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2022.02.05. 09:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 80mm • ISO100

476590
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2022.02.05. 09:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.05. 09:02
2021. május
A jelenlegi síremlék.

Archív fotók

"Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
114100
Forrás
nagycenkifuzetek.hu
Feltöltve
2012.07.12. 15:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.07.12. 15:10
Archív felvétel

"Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
114101
Forrás
kisalfold.hu
Feltöltve
2012.07.12. 15:10
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.07.12. 15:10
Archív felvétel

"Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
146916
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2013.09.06. 16:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.09.06. 16:08
Archív felvétel

"Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" c. alkotás fotói

A jelenlegi síremléken látható archív fotó.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
476585
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2022.02.05. 09:02
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.05. 09:02
2021. május
A jelenlegi síremléken látható archív fotó.

"Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" c. alkotás fotói

A jelenlegi síremléken látható archív fotó.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
476586
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2022.02.05. 09:02
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 280mm • ISO100

476587
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2022.02.05. 09:02
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.05. 09:02
2021. május
A jelenlegi síremléken látható archív fotó.
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.02.05. 09:02
9 új fotót töltöttem a "Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" műlaphoz
13.09.06. 16:08
1 új fotót töltöttem a "Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" műlaphoz
12.07.13. 11:05
Sila publikálta "Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.