Bagod, Deák Ferenc utca

Bagod
Deák Ferenc utca
A fő út mellett az önkormányzat és a templom közötti emlékparkban.

Felállítás2001

András
2012.08.10. 12:50
A kis község egyetlen szabad területén létre hoztak egy emlékparkot a közepén kőralakú díszburkolattal.
A karakteres férfi mellszobor Szent István királyunkat ábrázolja. Százhatvan cent magas negyven X negyven centiméter a tetején párkánnyal kialakított mészkő posztamensre helyezték a magyar király szobrát. Az oszlopszerű posztamensen elhelyeztek még egy magyar
címert is valamint a szobor megnevezését is bronzból öntve.

'I. (Szent) István király – születési nevén Vajk (Esztergom, 970-980 – 1038. augusztus 15.) az első magyar király. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte. Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.'
http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly
kalaposlány
2020.01.17. 22:38
A Szent István-mellszobor tervezett felállításáról lehet olvasni a Zala Hírlap 2001.04.12-i számában. Ebben szerepel, hogy a helyi művész, Kovács Attila által készített mellszobor Bagodon, a korábban elbontott tűzoltószertár helyén létesítendő közel 3000 négyzetméteres Millenniumi park közepén lesz elhelyezve. A 2001. áprilisban folyó park-kialakítási munkálatokról fénykép is szerepel ebben az újságcikkben, valamint megemlítették, hogy az avatóünnepséget augusztus 19-re tervezték.
A Millenniumi park, s benne a Szent István-mellszobor avatása vélhetően ezen a tervezett napon meg is történt, de erről még nem sikerült forrást találni. Előbbiek alapján bizonyos, hogy a műlapon eredetileg szerepelt 2000. évi készítési dátumot 2001-re javasolt változtatni.
Források:
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/ZalaiHirlap_2001_04/?query=szent%20istv%C3%A1n%2C%20bagod&pg=157&layout=s
Angol leírás, sztori
András
2012.08.10. 12:50
'Saint Stephen I (Hungarian: I. (Szent) István; Latin: Sanctus Stephanus; Esztergom, Principality of Hungary, 967 or 969 or 975 – 15 August 1038, Esztergom[1][2][3] or Székesfehérvár, Kingdom of Hungary), born as Vajk, was Grand Prince of the Hungarians (997–1000) and the first King of Hungary (1000–1038). He greatly expanded Hungarian control over the Carpathian Basin during his lifetime, broadly established Christianity in the region, and is generally regarded as the founder of the Kingdom of Hungary. Pope Gregory VII canonized Stephen together with his son, Saint Emeric of Hungary, and Gerardo Sagredo, on 20 August 1083. Stephen became one of the most popular saints in Hungary, and 20 August, which was also his feast day until 1687, is celebrated as a public holiday in Hungary commemorating the foundation of the state.'

http://en.wikipedia.org/wiki/Stephen_I_of_Hungary

András készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
114076
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.07.11. 17:06
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.11. 17:06
2011. július

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
114077
Feltöltve
2012.07.11. 17:07
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.11. 17:07

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
114078
Feltöltve
2012.07.11. 17:08
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.11. 17:08

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
114079
Feltöltve
2012.07.11. 17:09
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.11. 17:09

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
114080
Feltöltve
2012.07.11. 17:10
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.11. 17:10

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
114081
Feltöltve
2012.07.11. 17:11
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.11. 17:11

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
114082
Feltöltve
2012.07.11. 17:12
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/650 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.07.11. 17:12

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
321023
Feltöltve
2018.08.14. 23:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.14. 23:55

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
321026
Feltöltve
2018.08.14. 23:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.14. 23:55

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
321027
Feltöltve
2018.08.14. 23:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.14. 23:56

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
321028

321029
Feltöltve
2018.08.14. 23:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.14. 23:57
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.01.19. 14:40
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.17. 22:38
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.17. 22:38
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.17. 16:29
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.14. 23:57
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
18.08.14. 23:56
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
18.08.14. 23:56
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
18.08.14. 23:55
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
18.08.14. 23:55
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
14.11.05. 21:55
A "Szent István" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
14.04.08. 13:47
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.08.10. 12:50
A közösség publikálta Bálint "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.