Siófok, Petőfi sétány 9.

Állapot: Lebontott

Siófok
Petőfi sétány 9.
A szállodasoron a Balaton Szálló drinkbárjában és halljában volt az alkotás.

Felállítás1965

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2012.06.30. 10:35
Siófokon a szállodasoron három egyforma szálló áll, a Balaton, Lídó, és a Hungária. A szállók emeleteinek pihenőinek falait kerámia kompozíciók díszítik, amit a Lídóban http://www.kozterkep.hu/~/11574/_lido_szallo_emeleti_tarsalgoinak_diszei_i_siofok_szabo_istvan_festo_1964.html és a Hungáriában http://www.kozterkep.hu/~/11880_hungaria_szallo_emeleti_tarsalgoinak_diszei_i_siofok_gador_istvan_1965.html már bemutattam. De sajnos a Balaton Szállóét már nem tudtam bemutatni, mert mikor felkerestem a helyszínt az már felújítás miatt zárva volt. Mikor újra kinyitott a szálló, ismét elmentem, de már nem találtam benne semmilyen alkotást. Volt ez ügyben egy kis bizonytalanság is, mert az elsőnek épült Balaton Szállóról semmilyen adatot nem találtam, hogy volt-e bent egyáltalán valami alkotás. Mígnem megvettem egy Gádor István keramikusról szóló könyvet, amiben a munkáinak felsorolása között egyértelműen szerepelt egy alkotás a Balaton Szállóban. Feltehetően ezek a színes halacskák, madarak és modern formák azok amiket a páratlan képeken láthatunk.

Ha a másik két szállóból indulunk ki, feltehetően itt is lehettek képek az emeleti társalgóban, de azok ma már nem láthatóak.
Ha esetleg van, aki információval vagy képanyaggal tudna segíteni, kérem keressen meg.

Nem tudok elég hálás lenni, Cs. L. Máriának az áldásos munkájáért, amivel minden téren segítségemre van a Siófokon reménytelennek hitt alkotások felkutatásában.

Külön köszönet Kovács Péternek és nejének, Böbének, akik anno a Balaton Szálló drinkbárjában dolgoztak, amiért feltúrták a családi fotógyűjteményüket ezekért a fotókért.
További linkek
Gádor István keramikus életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1dor_Istv%C3%A1n
Balaton szálló története: http://egykor.hu/siofok/balaton-szallo/1750
Ády
2013.01.02. 13:45
Vásároltam egy kis könyvecskét amiben találtam egy archív képet amin látható az egész kerámia kompozíció. A képből kiderül, hogy eredetileg a halak mögött más színű volt a fal.

Blogbejegyzések a műlapról
Gádor István: "életünkben mindenütt a szépség uralkodjék"
Aerdna blogja @ 2014.07.25. 09:19
„A természet tele van csodálatos szépségekkel, s a művészet feladata, hogy föltárja őket, felmutassa azokat a dolgokat, amelyek mellett az emberek általában elmennek. De ez önmagában kevés. Mesterséges környezetünknek, tárgyi világunknak is esztétikusnak kell lennie; mert végső célunk, hogy az...

Ády műlapja

Kapcsolódó
Halas falikép
Kapcsolódó
Térkép

Cím alapján hasonló

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
426892
Forrás
Főfotó archívum https://gallery.hungaricana.hu
Feltöltve
2020.12.15. 15:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.12.15. 15:39
Archív felvétel

"Falikép" c. alkotás fotói

Orig: Bauer Sándor
Kép - 126798
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
294160
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.10.31. 21:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.10.31. 21:23
Archív felvétel
Orig: Bauer Sándor
Kép - 126798

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
128012
Forrás
Balaton képesköny (Corvina 1967.)
Évszám
1967
Feltöltve
2013.01.02. 13:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.02. 13:36
1967, Archív felvétel

"Falikép" c. alkotás fotói

A Balaton Szálló hallja
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/167/3/55
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
334849
Forrás
http://fototar.lechnerkozpont.hu
Feltöltve
2018.12.10. 12:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.12.10. 12:45
Archív felvétel
A Balaton Szálló hallja
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/167/3/55

"Falikép" c. alkotás fotói

Orig: Bauer Sándor
Kép - 127370
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
293409
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.10.24. 22:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.10.24. 22:25
Archív felvétel
Orig: Bauer Sándor
Kép - 127370

"Falikép" c. alkotás fotói

Adományozó: FŐFOTÓ
Kép - 209122
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
438420
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1967
Feltöltve
2021.04.02. 20:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.04.02. 20:30
1967, Archív felvétel
Adományozó: FŐFOTÓ
Kép - 209122

"Falikép" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
128013
Forrás
Balaton képesköny (Corvina 1967.)
Évszám
1967
Feltöltve
2013.01.02. 13:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.02. 13:37
1967, Archív felvétel
A kép részlete.

"Falikép" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
128011

162971
Forrás
Saját - Művészet folyóirat, 1962. szeptember
Évszám
1962
Feltöltve
2014.04.17. 14:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.17. 14:43
1962, Archív felvétel

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
113328
Forrás
Kovács Péter & neje, Böbe jóvoltából
Feltöltve
2012.06.29. 12:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.06.29. 12:35
Archív felvétel

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
113326

113329

113327

113325
Forrás
Kovács Péter & neje, Böbe jóvoltából
Feltöltve
2012.06.29. 12:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.06.29. 12:34
Archív felvétel
A kép részlete.
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.04.02. 20:30
1 új fotót töltöttem a "Falikép" műlaphoz
20.12.15. 15:39
1 új fotót töltöttem a "Falikép" műlaphoz
12.06.30. 10:35
Ády publikálta "Falikép" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.