Rimaszombat (Rimavská Sobota), Hlavné Námestie
Archív képek
További képek a Fotólistában

A református templom külső falán, bemélyesztett fülkében látható.

Felállítás1909

Kiss Katalin
2012.06.19. 17:45
Ferenczy István Rimaszombatban született 1792-ben, és szülővárosában is halt meg 1856-ban.
Kitanulta a pénzverést és a vésést, amit nagyon megszeretett.
Költő módjára ábrándozott, szerette a verseket és latin költőket betűzgetett, Bécsben a Szent Anna Akadémia növendéke lett, Budán pedig akadémiai pályadíjat nyert egyik domborművével. Aztán Rómába ment – a szobrászok Mekkájába –, ahol 6 év alatt megtanulta a márványfaragást.
Visszatérése után Debrecenben, Budán és Esztergomban élt. Ám a Pásztorlányka, a Brunszvik-emlékmű, az Eurydiké alkotója végül is tönkrement, s fáradtan, betegen hazatért Rimaszombatba – meghalni. Ezekben az években fedezte fel és tanította kőfaragóműhelyében Izsó Miklóst, aki egy tamásfalvi kőfaragó segédje volt. Ferenczy 1856-ban halt meg szülővárosában, zúgó viharban temették, jeltelen sírba hantolták.

1902-ben, Beöthy Zsolt kezdeményezésére Fábry János megkereste Fe­renczy sírját. A minisztérium elrendelte exhumálását, s hamvait a református templom kriptájában helyezték el, az Eurydiké-szoborral együtt. A temetői sírban és már előzőleg tűzvészben megrongálódott művét Hevessy Pál restaurálta. A szarkofág és az Eurydiké a templom alagsorában megtekinthető.

A templom külső falán, bemélyesztett fülkében látható Ferenczy carrarai márványból készített mellszobra, Vaszary László alkotása. A mellszobrot 1909-ben avatták fel, a beszédet Beöthy Zsolt tartotta.

Ferenczy Istvánnak, a klasszicizmus képviselőjének legfőbb érdeme, hogy megteremtette a magyar szobrászművészetet, s útnak indította pályáján Izsó Miklóst, továbbá felkutatta a szoborkészítésre alkalmas hazai márványt.

Forrás: Veres János: Széttekintés a rimaszombati járásban c. könyve.
További linkek
Ferenczy István: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenczy_Istv%C3%A1n
Vaszary László: http://vaszary.uw.hu/R008.htm

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
112758
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.06.19. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.06.19. 09:41
2011. június

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
112759
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.06.19. 09:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.06.19. 09:42
2011. június

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
112760

112761
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.06.19. 09:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.06.19. 09:42
2011. június

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
112762
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.06.19. 09:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.06.19. 09:43
2011. június

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
112763
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.06.19. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.06.19. 09:44
2011. június

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
112764
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.06.19. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.06.19. 09:44
2011. június

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
112765
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.06.19. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.06.19. 09:45
2011. június

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
112766
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.06.19. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/500 • ISO100

309466
Feltöltve
2018.04.17. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.04.17. 16:56

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
309467
Feltöltve
2018.04.17. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.04.17. 16:56

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
309468
Feltöltve
2018.04.17. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.04.17. 16:57

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
309469

309470
Feltöltve
2018.04.17. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.04.17. 16:57

Archív fotók

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
199314
Forrás
Vasárnapi Ujság 56. évfolyam 41. szám 853. oldal
Feltöltve
2015.03.20. 15:56
Képinfó
Alkotó a képen
(Vaszary László)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.20. 15:56
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Ferenczy István" c. alkotás fotói

Korabeli híradás adatokkal.
Alkotó
Település
Rimaszombat (Rimavská Sobota)
Feltöltő
Azonosító
186459
Forrás
MTI hírarchívum 18887-1919.
Évszám
1919
Feltöltve
2014.11.10. 20:03
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.11.10. 20:03
1919
Korabeli híradás adatokkal.
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.04.14. 17:14
A "Ferenczy István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.30. 16:30
A "Ferenczy István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.20. 15:56
1 új fotót töltöttem a "Ferenczy István" műlaphoz
14.11.10. 20:03
1 új fotót töltöttem a "Ferenczy István" műlaphoz
12.06.19. 17:45
Kiss Katalin publikálta "Ferenczy István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.