Csókakő, Nagy-Magyarország tér

Csókakő
Nagy-Magyarország tér
Az alkotás a frissen átkeresztelt Nagy-Magyarország téren található.

Felállítás2012. június 16.


Aerdna
2012.06.19. 00:55
2012. június 16-án, szombaton 16.00 órakor kezdődő ünnepség keretében felavatták Horthy Miklós mellszobrát Csókakőn a vár alatt.

A szobor felállításáról a Fejér Megyei Hírlap számolt be először, még 2011. májusában.

A szobor közadakozásból készült, csak magánszemélyek támogatását fogadta el a kezdeményező Vértesalja Gyermekei nevű civil szervezet. A szobor felállításához egy évig gyűjtötték a pénzt, de sok támogató építőanyagot biztosított.

Az alkotás avatásának napján a helyszínen hagyományőrző program, vitézi felvonulás, Fejér Vásár, este pedig koncert várta az érdeklődőket.

A szobor az eddig csak „bányaudvarként” emlegetett, az avatás napján átkeresztelt Nagy-Magyarország téren került felállításra.

Az avatás ideje több mint két óra hosszat tartott, a műsor elején egy szál tárogató kíséretében a jelenlévők éneklésével elhangzott a Himnusz, a befejezéskor pedig a Szózat és a Székely himnusz. A Himnusz megszólalása előtt a díszsort álló hagyományőrző egyesület tagjai által megszólaltatott kürtszó volt hallható. Az avatási ünnepségen beszédet mondtak a szobor felállításában részt vevő szervezetek képviselői, többek között Toroczkay László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője, Hegedűs Lóránt református lelkész, Kalló József csákberényi katolikus pap és Fürész György, a település polgármestere. A szobrot Horthy Éva és Csöngedi Csaba leplezte le. A leleplezés után és a koszorúk elhelyezése előtt a huszárok vágtáztak végig az alkotás előtt.

A szobor kőből készült és bronzosították, Máhr Ferenc szobrászművész alkotása.

Források:
B. Kiss László: Horthy szobrára gyűjtenek a faluban. In: Fejér Megyei Hírlap 56. évf. 108. sz. (2011. máj. 10.) p. 4.
B. Kiss László: Újabb szobor Horthyról. In: Fejér Megyei Hírlap 57. évf. 130. sz. (2012. jún. 5.) p. 4.
Tihanyi Tamás: Horthy Miklós szobrát avatják. In: Fejér Megyei Hírlap 57. évf. 139. sz. (2012. jún. 15.) p. 3.

Aerdna műlapja


Cím alapján hasonló

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

A szobor még a lepel alatt.
Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112640
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.06.16. 20:17
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:17
2005. január
A szobor még a lepel alatt.

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

A szobor leleplezése.
Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112641
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.06.16. 20:18
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:18
2005. január
A szobor leleplezése.

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112642
Feltöltve
2012.06.16. 20:19
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:19

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112643
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.06.16. 20:19
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:19
2005. január

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112644
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.06.16. 20:20
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:20
2005. január

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112645
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.06.16. 20:20
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:20
2005. január

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112646
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.06.16. 20:21
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:21
2005. január

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112647
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.06.16. 20:24
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:24
2005. január

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
112639
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.06.16. 20:16
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.06.16. 20:16
2005. január

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
459505
Feltöltve
2021.09.21. 19:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ35/10 • 1/500 • 5.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.09.21. 19:34
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.09.21. 19:34
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz
12.06.19. 00:55
Aerdna publikálta "Horthy Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.