Csokonyavisonta, Xántus J. u.

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Gróf Széchenyi István

Csokonyavisonta
Xántus J. u.
A település főutcájában, a Széchenyi kúria – ma szociális otthon – udvarának szegélyén.

Felállítás1906. október 14.


Tarjáni Antal
2012.07.26. 17:10
A Kossuth-szoborral együtt és egy napon felállított kétszeres életnagyságú mellszobrot számomra még felderítetlen időpontban, de mindenképp 1983 előtt traktorral ledöntötték és ismeretlen helyre vonszolták.

Laki Dezső alpolgármester úrtól kaptam egy igen érdekes kéziratmásolat szemelvényt, melyet 1983-ban Németh László tanító írt Csokonya település XIX. század második felének néptanítójáról, Szalóky Dánielről, az 'Áldott Magvetőről'. Az öt gépelt oldalnyi szöveg az korabeli újságok és források alapján mutatja be a két nemzeti nagyságunk mellszobra létrejöttének és felavatásának körülményeit. Igyekszem gépre tenni a szöveget, s majdan feltenni a lapra érdekességként. A szoborposztamensek megegyeztek, s az eredeti talapzatra a rendszerváltás után új Eszterházi-mellszobor került, melyet külön műlapon szerepeltetek.
lig
2012.09.11. 17:39
1898. március 15-én Csokonyán, a Somogy-vármegyei község tanítója, Szalóky Dániel, közadakozásra hívta a helység jómódú lakóit, hogy szobrot emeljenek Kossuth Lajosnak, és Széchenyi Istvánnak. Akkor már nem számított az a település, ahol nem állott Kossuth szobor. De gróf Széchenyi István emlékét már nem tisztelték ilyen vehemens kultusszal. Igazán szép gondolat volt, a két merőben másképpen gondolkozó államférfi szobrának egyszerre, és ilyen közelségben történő felállítása.
lig
2012.08.25. 15:41
A két szobrot azonos időben, 1906-ban avatták fel, melyről a megyei és fővárosi lapok nagy számban beszámoltak, én innen szereztem az információt, és a viszonylag jó fotót, amit szintúgy feltöltök.
Ez volt az egyik legelső köztéri ábrázolása gróf Széchenyi Istvánnak, bár a nagyobb kuriózum, a két személy egy helyen, ilyen közel való elhelyezése.



Kapcsolódó
Kossuth Lajos

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Sajnos egyenlőre csak ez az igen kemény másolatom van az avatásról.
Alkotó
Település
Csokonyavisonta
Feltöltő
Azonosító
112276
Feltöltve
2012.06.12. 00:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 12.06.12. 00:19
Archív felvétel
Sajnos egyenlőre csak ez az igen kemény másolatom van az avatásról.

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

gróf Széchenyi István mellszobrának felavatása, 1906
korabeli kőnyomatos fotó
Alkotó
Település
Csokonyavisonta
Feltöltő
Azonosító
117099
Évszám
1906
Feltöltve
2012.08.25. 15:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.25. 15:44
1906, Archív felvétel
gróf Széchenyi István mellszobrának felavatása, 1906
korabeli kőnyomatos fotó

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csokonyavisonta
Feltöltő
Azonosító
152631
Forrás
Vasárnapi Ujság 53. évf. 43. sz. (1906. október 28.) epa.oszk.hu
Évszám
1906
Feltöltve
2013.11.28. 11:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.28. 11:24
1906, Archív felvétel

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Csokonyavisonta
Feltöltő
Azonosító
152632
Forrás
Vasárnapi Ujság 53. évf. 43. sz. (1906. október 28.) epa.oszk.hu
Évszám
1906
Feltöltve
2013.11.28. 11:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.28. 11:25
1906, Archív felvétel
A kép részlete
Összesen 4 fotó

Műlap története

20.11.18. 14:54
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.13. 09:34
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.11.28. 11:25
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
13.11.28. 11:24
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
12.08.25. 15:44
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
12.07.26. 17:10
Tarjáni Antal publikálta "Széchenyi István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.