Budapest, XII. kerület, Alkotás utca 1.

Állapot: Megrongálták

Alternatív, helyi címek:Kődomborművek

Budapest
XII. kerület, Alkotás utca 1.
A Déli pályaudvar előtti kör alakú katlanból nyugat felé, az Alkotás...Teljes szövegA Déli pályaudvar előtti kör alakú katlanból nyugat felé, az Alkotás utcára vezető aluljáró kijáratának végén, a teljes falfelületenKevesebb szöveg

Felállítás1974


Csuhai István
2012.06.08. 07:05
Idősebb testvére az itt látható fali ornamentika a Belvárosi Távbeszélő Központ passzázsában elhelyezett domborműnek (AZ 17018): alkotópárosuk ugyanaz, méretük, jellegük, általános hatásuk nagyon hasonló. A két év távolságon és a közvetlenül felhasznált anyagon túl a legnagyobb különbség közöttük a láthatóságban van: ez a szürkemárványból készített Déli pályaudvari darab frekventált helyen, sokak szeme előtt van. Talán épp a forgalom és a rá eső mesterséges fény miatt viszont ugyanolyan nehezen fényképezhető, mint belvárosi párja. És persze ez geometrikusabb, bizonyos értelemben élesebb, doktrinérebb, alighanem 'epikusabb' darab, mint a másik - ha az idézőjelbe tett jelzőnek van itt értelme. Ide tartozik, hogy a Kovács Ferenc-Józsa Bálint páros készített egy harmadik ugyanilyen jellegű darabot, 1978-79 ben Győrbe, a Vagon- és Gépgyár ebédlőjének falára, ez azonban még nincs fenn a Köztérképen.

Az artportal 1974-es felállítást ír mindkét alkotónál - tudni kell, hogy a 2-es metró első, Fehér út és Deák tér közötti szakaszát 1970. április 3-án adták át, a másodikat, a Deák tér és a Déli közöttit két és fél évvel később, 1972. december 23-án. Feltételezem, hogy az ilyen jellegű díszítő munkálatok az ez utáni időben fejeződtek be (esetleg kezdődtek el), így lehet igaz az 1974. Ebbe a dátumba azonban belezavar, hogy Józsa Bálint egy Kovács Ferencről tett emlékezésében (Közös munkáink Ferivel. In: Kovács Ferenc. Szerkesztette Fábián László. Budapest, 1996., 9-11. o.) határozottan 1971-et ír felállítási évül, noha az 1974-es év több későbbi anyagában (pl. kiállítási katalógus) is szerepel.

A visszaemlékezés igen érdekes, hosszabban idézek belőle, mert megvilágítja az egész munka természetét és menetét: "...az első közös munkánk a Déli Pályaudvar aluljárójának végfalán került elhelyezésre 1971-ben. A pályaudvar belsőépítésze, Szerdahelyi Laura, a Magyar Iparművészeti Főiskolán végzett kolléga volt. Laura még a Főiskoláról ismert minket és munkáinkat is, ezért fordult hozzánk ezzel az igénnyel. A feladatot elvállaltuk, és mint ú.n. főiskolai K.K.-munkát készítettük el. Emlékszem, a zsűriben -- többek között -- Pogány Frigyes rektor és Z. Gács György tanszékvezető tanár véleményezték terveinket. A tervezéstől a kivitelezésig mindent közösen végeztünk. A hely funkciójából, adottságaiból indultunk ki (viszonylag nyomott belmagasság). Megbeszélések, rajzvázlatok, majd gipszmakett-variációk megvésése következett. A gipsz maketteket 1:10 arányban készítettük el. Általában mindhárom közös munkánkat jó hosszú tervezési folyamat előzte meg. Lépésről lépésre fejlesztettük a különböző variációkat, amíg nem éreztük úgy mindketten, hogy rátaláltunk a helyes megoldásra. Elég sokat vitatkoztunk annak ellenére, hogy a kvalitásról, a plasztikáról, koncepciós és kompozicionális kérdésekről közel állt a véleményünk. Hatással is voltunk egymásra, és úgy érzem, sokat tanultunk egymástól, különösen közös munkáink elkészítése közben. A kész, elfogadott gipsztervet milliméter pontossággal behálóztuk, az adott kvadrátméretnek megfelelően. Így kialakult, hogy egy-egy 60 x 60 x 12 cm-es kőtömbnek milyen a plasztikája, hogyan kapcsolódik a folyamatos motívumrendszerben a szomszédaihoz, milyen a bevágások mélysége. Ezután a makettet lefotóztuk, tízszeres méretre kinagyítottuk, és minden kődarabnak elkészítettük az 1:1-es motívumrajzát. A relief Plavi Stena nevű jugoszláv szürke márványból készült. Feri jól ismerte a süttői kőbányát, a kőfeldolgozó telepet, és közös munkáinkhoz a megfelelő kőanyagot neki köszönhetően tudtuk időben megrendelni és beszerezni. Nem volt könnyű és egyszerű ez az akció, de végül is sikerült, és a pontos, méretre fűrészelt kőtömböket is a munkaterületre szállítottuk.

(...) A köveket, kezdve bal szélről, négyesével raktuk mindig össze az e célra szögvasból elkészített asztalokra. Pontos összeillesztés után kezdtünk a motívum felrajzolásához és a faragáshoz, amit ú.n. sarokcsiszoló gépekkel, vágókorongokkal, majd tisztítókorongokkal végeztünk. A felület finomítását, magas fényre polírozását kb. 4 fokozatban különböző finomságú, szilíciumos csiszolópapír korongokkal értük el. Ha elkészült 4 kő, csak azokat tudtuk lerakni, amelyeknek a szomszédai is elkészültek. Ezek helyett újakat raktunk fel, miközben továbbmozdítottuk a fent maradókat, hogy lehetőség nyíljék a további szomszédokkal történő összeillesztésre, illetve összefaragásra. Mivel például a Déli pályaudvari relief 4 sorból állt, elég sokat kellett ide-oda rakosgatni a 80 kg-os köveket, míg a kb. 13 méter hosszú reliefnek a végére értünk. Egy-egy ilyen munka kivitelezése 3-4 hónapig is eltartott. Ha hagyományos vésőkkel kellett volna kifaragni, kb. 2 évet vett volna igénybe."

A mű kis részben sajnos rongálódott a felállítás óta. Felületének középső részén két helyen is nagyjából 2-3 tenyérnyi darabot törtek ki a nagy hullámok éleiből; ez a kár az anyag színe, árnyalata miatt nehezen vehető észre, ám jószerével helyrehozhatatlan.
Ády
2017.06.06. 15:33
Józsa Bálint kőplasztikái
Kőreliefek a Déli pályaudvar aluljárójában, a Petőfi Sándor utcai postaépület passzázsában és egy győri étteremben. https://www.youtube.com/watch?v=YUHPsytkJcs




Cím alapján hasonló

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112054
Feltöltve
2012.06.07. 09:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:39

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112055
Feltöltve
2012.06.07. 09:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:40

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112056
Feltöltve
2012.06.07. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:41

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112057
Feltöltve
2012.06.07. 09:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/5 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:42

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112058
Feltöltve
2012.06.07. 09:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/4 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:43

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112060
Feltöltve
2012.06.07. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:45

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112061
Feltöltve
2012.06.07. 09:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:47

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112062
Feltöltve
2012.06.07. 09:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:48

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112063
Feltöltve
2012.06.07. 09:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.07. 09:49

"Dombormű" c. alkotás fotói

Déli pályaudvar aluljáró, Alkotás utcai lejárat. A dombormű utal a közeli vasuti pályaudvarra szimbolizálva a sebességet, a kerekek forgását.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
112253
Fotózva
2009. április
Feltöltve
2012.06.11. 21:20
EXIF információk...
NIKON / E4300
ƒ29/10 • 1/60 • ISO215

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rosch Gábor 12.06.11. 21:20
2009. április
Déli pályaudvar aluljáró, Alkotás utcai lejárat. A dombormű utal a közeli vasuti pályaudvarra...Teljes szövegDéli pályaudvar aluljáró, Alkotás utcai lejárat. A dombormű utal a közeli vasuti pályaudvarra szimbolizálva a sebességet, a kerekek forgását.Kevesebb szöveg

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
126022
Feltöltve
2012.11.29. 19:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.29. 19:45

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
126023
Feltöltve
2012.11.29. 19:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.29. 19:46

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519820
Feltöltve
2023.03.26. 11:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/25 • 9.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 11:15

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519821
Feltöltve
2023.03.26. 11:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 11:15
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.03.26. 11:15
2 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
23.03.14. 13:27
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
23.01.14. 11:22
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
21.01.28. 17:38
A "Dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.05.25. 09:39
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
20.04.20. 10:20
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
19.02.22. 16:29
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
19.01.15. 15:58
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
18.12.09. 09:31
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
18.11.15. 11:42
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
18.10.27. 09:38
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
18.10.22. 19:32
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
18.04.13. 10:37
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
17.05.27. 17:05
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
17.05.22. 18:00
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
17.03.26. 18:28
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
16.12.12. 15:30
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
15.05.01. 15:45
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
15.01.07. 10:13
Megérintettem a "Dombormű" alkotást
12.06.11. 21:20
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
12.06.08. 07:05
Csuhai István publikálta "Dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.