Lajtabánság-emlékmű

Izsák, Kálvin tér 1.

Izsák
Kálvin tér 1.
A református templom udvarán áll, a Losonc utca felől, kívülről is látható.

Felállítás2011

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Hársch Ferenc
2012.06.07. 22:40
A fölirata szerint:
'Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.'
(János 15:13)
Isten iránti hálával és kegyelettel a Duna-Tisza köze hőseinek, akik Sopronért és az Őrvidékért harcoltak: Ágasegyháza, Ballószög, Bugac, Cegléd, Helvécia, Hetényegyháza, Izsák, Kecskemét, Kunszentmiklós, Lakitelek, Nagykőrös, Orgovány, Páhi, Szank, Szeged, Szentkirály, Szolnok, Városföld. áldozatkész fiainak, a Székely Hadosztály katonáinak, az albán, bosnyák és horvát önkénteseknek, a vértanúk és hitvallók emlékének.
Főhajtással és a feltámadás reménységével: a hálás utódok.
1921–2011
A hátoldalon:
1921.
Bán István, Bán Sándor, Csukás László, Kuti József, Pető Sándor, Pető József, Sallai Endre, K. Szabó Imre, Szőke Béla.
1945.
Bárdi József, Böhm Ferenc, Holecz Imre, Karácsonyi Mihály, Molnár László, Pál Tamás, Faragó Béla.

A hátoldalon az 1921-es évszám után a harcokban résztvevő izsákiak vannak fölsorolva. A másik névsor a tartalékos 'Rongyos Gárda' izsáki tagjait tartalmazza, akiket 1945-ben a Szovjetunióba deportáltak. A névsorok azóta, a kutatások alapján bővültek. (Nagy Árpád református lelkész)
További linkek
Nyugat-magyarországi felkelés:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugat-magyarorsz%C3%A1gi_felkel%C3%A9s
Lajtabánság:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lajtab%C3%A1ns%C3%A1g
Rongyos Gárda:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rongyos_G%C3%A1rda

Cím alapján hasonló

"Lajtabánság-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
112048
Feltöltve
2012.06.07. 09:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 12.06.07. 09:38

"Lajtabánság-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
112049

112050

112051

112052

112053
Feltöltve
2012.06.07. 09:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 12.06.07. 09:39

"Lajtabánság-emlékmű" c. alkotás fotói

Az avatáskor készült kép az alkotóval.
http://felegyhazikozlony.hu/wp-content/uploads/2011/10/szt1.jpg
Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
112059
Évszám
2011
Feltöltve
2012.06.07. 09:45
Képinfó
Alkotó a képen
(Szűts Tamás)

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 12.06.07. 09:45
2011
Az avatáskor készült kép az alkotóval.
http://felegyhazikozlony.hu/wp-content/uploads/2011/10/szt1.jpg
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.03.17. 19:07
A "Lajtabánság-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.16. 15:30
Megérintettem a "Lajtabánság-emlékmű" alkotást
12.06.07. 22:40
Hársch Ferenc publikálta "Lajtabánság-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.