Nepomuki Szent János

Marosvásárhely (Târgu Mureş), Rózsák tere (Főtér)

Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Rózsák tere (Főtér)
A város főterének nyugati oldalán, az egykori ferences templom tornyának szoborfülkéjében.

Felállítás1802

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sántha Imre Géza
2013.11.21. 14:11
Marosvásárhely Főterének nyugati oldalán épült fel a XVIII. század második felében a ferences szerzetesek temploma és zárt térrendezésű, belső udvaros kolostora. A városban Szent Ferenc szerzetesei már a XIV-ik században megjelentek. Ekkor kezdtek neki a későbbi református Vártemplom építésének, amit csak 1490-ben tudtak befejezni teljesen. Terjeszkedésüknek gátat szabott a reformáció eszméjének terjedése Erdélyben. A székely városba csak a 18. században, 1740. július 2-án a Habsburg Birodalom protestáns ellenes intézkedései után jöttek vissza.
Templom hiányában építkezni kezdtek az első páter, Bocskor János házfőnök vezetésével. A kolostortemplom építkezése a főtér nyugati oldalán vásárolt telken folyt. Az 1745-ben kezdődött munkálatok 1777-re fejeződtek be, viszont a templom tornya csak 1802-ben épült fel. A torony, főtér felőli, keleti szoborfülkéjében helyezték el Nepomuki Szent János lelkiekben elfogult gesztusokkal ábrázolt egész alakos szobrát. A XIV.ik században élt vértanú plébános kultusza az 1729-ben megtörtént szenté avatása után vett lendületet, és mint a kor egyik kedvelt szentjének, a gyónási titok megörzéséért vértanúságot vállaló egyházi előljáró kultuszát a ferences rend is felkarolta, ápolta.
1968-ban a kommunista hatalom a vásárhelyi ferences templom és kolostor lebontásáról hozott döntést, hogy ezek helyén egy új teret hozzon létre a megépülő új színházépület elé. A bontás 1971-ben történt meg, és a műemlékegyüttesből csak a barokkos felépítésű tornyot hagyták meg.



Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
111603
Feltöltve
2012.05.30. 17:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ107/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.05.30. 17:43

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
111604
Feltöltve
2012.05.30. 17:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ58/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.05.30. 17:43

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
111605
Feltöltve
2012.05.30. 17:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ51/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.05.30. 17:44

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
111606
Feltöltve
2012.05.30. 17:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ57/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.05.30. 17:44

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

2013 júliusi felvétel a toronyról.
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
152214
Évszám
2013
Feltöltve
2013.11.21. 15:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.11.21. 15:30
2013
2013 júliusi felvétel a toronyról.
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.12.02. 15:38
Megérintettem a "Nepomuki Szent János" alkotást
22.04.15. 15:11
Megérintettem a "Nepomuki Szent János" alkotást
14.12.05. 16:34
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.11.21. 14:11
Sántha Imre Géza publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.