Gyöngyös, Hanisz Imre tér

Gyöngyös
Hanisz Imre tér
A téren, a mélyített részen, a díszkút mellett látható.

Felállítás2012


TundeK62
2012.05.17. 08:55
Gyöngyös város központjának átépítése, csúnya, idegen szóval városrehabilitációja lassan a végéhez közeledik. A városháza épülete van még felállványozva; most, 2012 május közepén. De a nagytemplom előtti tér teljesen megújúlt.
Ennek részeként helyezték el a már más városban is látott bronz várostérképet, amely a vakok számára (is) készült. Mondjuk Egerben mintha ez kisebb lenne (mármint a térkép), és ezáltal talán jobban hozzáférhető, körüljárható, letapogatható.

Maradjunk annyiban, hogy az ötlet jó, végül a megvalósítás is; mert minden épület felismerhető rajta (a látóknak!). De hogy egy valóban vak ember ebből mit tudna érzékelni, afelől kétségeim vannak.
Elég alacsonyan helyezték el a fekete gránittáblát, amelyen bronzból készült kis épületmakettek vannak. A talapzat a klasszikus kiskockakőből rakott halom. Remélem tartós lesz, és sokáig fogják nézegetni a gyöngyösiek Tóth Dávid alkotását. A gyerekek biztos szeretni fogják, meg sokszor körülállni nézegetni.

Hír az alkotásról: http://www.heol.hu/heves/kozelet/belvaros-bronzbol-negy-negyzetmeteren-417476
Források:
https://www.heol.hu/heves/kozelet/belvaros-bronzbol-negy-negyzetmeteren-417476/

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110906
Feltöltve
2012.05.15. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 01:05

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110907
Feltöltve
2012.05.15. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 01:05

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Feliratok, magyarázatok a térképen.
Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110908
Feltöltve
2012.05.15. 01:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 01:06
Feliratok, magyarázatok a térképen.

"Várostérkép" c. alkotás fotói

A művelődési ház balról, és jobbról a ferencesek temploma
Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110909
Feltöltve
2012.05.15. 01:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 01:06
A művelődési ház balról, és jobbról a ferencesek temploma

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Református templom
Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110910
Feltöltve
2012.05.15. 01:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 01:06
Református templom

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Zsinagóga
Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110911
Feltöltve
2012.05.15. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 01:07
Zsinagóga

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Szent Bertalan-templom
Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110912
Feltöltve
2012.05.15. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.15. 01:07
Szent Bertalan-templom

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110964
Feltöltve
2012.05.16. 01:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.16. 01:50

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Szent Orbán-templom
Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
110965
Feltöltve
2012.05.16. 01:57
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.05.16. 01:57
Szent Orbán-templom

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
445629
Feltöltve
2021.06.12. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.12. 18:14

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
445630
Feltöltve
2021.06.12. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.12. 18:14

"Várostérkép" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
445631
Feltöltve
2021.06.12. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.12. 18:14
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.06.12. 18:14
3 új fotót töltöttem a "Várostérkép" műlaphoz
12.05.17. 08:55
TundeK62 publikálta "Várostérkép" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.