Tanácsköztársasági emlékmű

Cegléd, Kölcsey tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Cegléd
Kölcsey tér
A vasútállomás előtti téren áll.

Elbontás2019. február 15.
Felállítás1979. április 28.

Cedrus
2012.04.18. 13:05
Az első világháborút követő forradalmak idején, rövid életű kommunista hatalomátvételek zajlottak le, lényegében az orosz mintát követve Magyarországon és több szomszédos államban is.

1919. március 21-én az antant-hatalmak által küldött ultimátum hatására – amely a román közigazgatás kiterjesztését írta elő a Tisza vonaláig – lemondott az addigi polgári demokratikus koalíciós kormány, a gyengülő szociáldemokraták pedig bevonták az addigra a munkások körében megerősödött Kommunisták Magyarországi Pártját a hatalomba: a két párt egyesült és kikiáltották a Tanácsköztársaságot, létrejött a proletárdiktatúra.
A tanácsköztársaság Magyarország államformája volt 1919. március 21-étől 1919. augusztus 1-jéig.

A Tanácsköztársaság emlékére állították fel Konyorcsik János szobrászművész alkotását. Az emlékmű fiatal nőalakja mindkét karját felemelve szakítja szét a láncot, ezzel jelezve a győzelmet.
Források:
http://ctv.hu/elvittek-a-szobrot-a-kolcsey-terrol/
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tanácsköztársaság
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/konyorcsik-janos

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
282220
Feltöltve
2017.06.21. 18:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.06.21. 18:39

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
282221
Feltöltve
2017.06.21. 18:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.06.21. 18:39

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
282222
Feltöltve
2017.06.21. 18:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.06.21. 18:39

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109134
Feltöltve
2012.04.17. 14:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.17. 14:22

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109133
Feltöltve
2012.04.17. 14:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/70 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.17. 14:21

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
109135
Feltöltve
2012.04.17. 14:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.17. 14:23

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
133165
Feltöltve
2013.03.11. 18:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.03.11. 18:32

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
133166
Feltöltve
2013.03.11. 18:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.03.11. 18:32

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
236722
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2016.04.06. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.06. 19:17
2013. július

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
236723
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2016.04.06. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.06. 19:17
2013. július

Adalék vagy máshol

"Tanácsköztársasági emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
364855
Forrás
Képes Újság, 1979. március 24. (20. évfolyam, 12. szám)
Feltöltve
2019.07.11. 15:27
Képinfó
Alkotó a képen
(Konyorcsik János)
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.11. 15:27
Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

3 perce
A "Tanácsköztársasági emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.11. 15:27
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági emlékmű" műlaphoz
16.04.06. 19:17

16.03.05. 07:46
A "Tanácsköztársasági emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.04.18. 13:05
Cedrus publikálta "Tanácsköztársasági emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.