Ibrányi László kuruc ezredes

Ibrány, Árpád utca

Ibrány
Árpád utca
Az alkotás az Árpád utca kanyarulatában található.

Felállítás1998

Aerdna
2012.04.18. 13:05
Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc ezredes kapitányának szobrát 1998-ban állították fel Ibrányban.

A szobor magas mészkő talapzaton (2 m) álló bronzból készült férfialak (2m).

A talapzat felirata:
Ibrányi László
1659-1705
II. Rákóczi Ferenc
ezredes kapitánya
Cum deo
pro patria
et
libertate.
Állíttatta
Ibrány város
képviselő
testülete
1998.

Ibrányi László a Thököly féle harcok után az eperjesi vésztörvényszék egyik gyanúsítottja lett és Tokaj várában raboskodott 1682-ben. 1685-ben letette a császárnak szóló hűségesküt, majd 1689-ig Szabolcs vármegye esküdt ülnöke, illetve 1691-1969-ig táblai ülnök volt. 1703-ban, a tiszai átkelés után Rákóczi augusztus 25-én Ibrányi Lászlót nevezte ki a szabolcsiak parancsnokának, s rábízta a Tisza mentén - Tokajtól fölfelé - kialakított védővonal parancsnokságát. 1705-ben dandárját Rátki és Bezerédi egységével együtt Vas megyébe rendelték. Jánosházánál éjszakáztak, amikor Pálffy császári tábornok április 1-jén hajnalban rajtaütött az ébredező kurucokon. A váratlan támadás és a túlerő az ezred katonáinak nagy részét elpusztította, és Ibrányi László ezredes a csata közben életét vesztette.
Források:
http://www.ibrany.hu/statikus-oldalak/v%C3%A1rosunkr%C3%B3l/v%C3%A1rost%C3%B6rt%C3%A9net?theme=newsflash
https://library.hungaricana.hu/en/view/KeletMagyarorszag_1998_10/?pg=411&layout=s

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
108968
Feltöltve
2012.04.15. 21:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.15. 21:31

108969
Feltöltve
2012.04.15. 21:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.15. 21:31

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
108970
Feltöltve
2012.04.15. 21:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.15. 21:32

108971
Feltöltve
2012.04.15. 21:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.15. 21:32

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
108972
Feltöltve
2012.04.15. 21:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.15. 21:33

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
108973
Feltöltve
2012.04.15. 21:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.15. 21:33

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
108974
Feltöltve
2012.04.15. 21:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.15. 21:34

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
108977
Feltöltve
2012.04.15. 22:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.15. 22:08

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
211747
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.11. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.11. 23:13
2014. június

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
211748
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.11. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.11. 23:14
2014. június

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
211749
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.11. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.11. 23:14
2014. június

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
211750
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.11. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.11. 23:15
2014. június

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
211751
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.11. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.11. 23:15
2014. június

"Ibrányi László kuruc ezredes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ibrány
Feltöltő
Azonosító
465548
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.11.02. 10:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/110 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:03
2012. október
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.11.02. 10:03
1 új fotót töltöttem az "Ibrányi László kuruc ezredes" műlaphoz
17.03.04. 19:50
Az "Ibrányi László kuruc ezredes" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.07.11. 23:15
1 új fotót töltöttem az "Ibrányi László kuruc ezredes" műlaphoz
15.07.11. 23:15
1 új fotót töltöttem az "Ibrányi László kuruc ezredes" műlaphoz
15.07.11. 23:14

15.07.11. 23:13
1 új fotót töltöttem az "Ibrányi László kuruc ezredes" műlaphoz
12.04.18. 13:05
Aerdna publikálta "Ibrányi László kuruc ezredes" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.