Nyíradony, Árpád utca.

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Álló lány – Köszöntő

Nyíradony
Árpád utca.
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház ás a Városháza között áll, az út szélén.

Elbontás2012
Felállítás1992
Felállítás1963

Előzmény
Hazaváró
TundeK62
2012.04.20. 20:35
A jelek szerint Rajki László első, köztéren elhelyezett szobrát találtam meg Nyíradonyban. A 280 cm magas mészkőalak ma nem az eredetileg felállított helyén van. Legutóbb, amikor 1992-ben rendezték a kisváros főterét a világháborús emlékmű miatt, akkor helyezték át, a tér közepéről a szélére. Azért itt is jó, és központi helyen áll az alkotás, mint ahogy az a mellékelt fotókon is látszik.

Hiába kerestem a településen hősi emlékművet, senki nem tudott segíteni adatokkal. Pedig ez volt Szabolcs vármegye Ligetalja járásának központja 1881-től 1950-ig. Vagyis számomra érthetetlen, hogy egy járási központ főterén miért nem volt első világháborús emlékmű. Tehát a feladat adott, akit érdekel, és talál valamit, azt jó lenne, ha közzé tudná tenni itt a szoborlapon.
Most, a várossá válás 20. évfordulóján jelent meg egy többszáz oldalas helytörténeti írás a településről, de abban sem volt benne a keresett emlékmű.

De visszatérve a Hazaváró – Álló lány – Köszöntő szoborhoz: kicsit sok ez a névváltozat. Szerintem a szobrász egy távolba néző, valamire várakozó női szoboralakot alkotott. Nem tudom, az Orosházán született szobrász mennyire ismerte a falu történetét, vagy csak egy szép női alak került a főtérre, a park közepére, amikor a művelődési ház megépült.
Mivel a településről 1890 és 1930 között több százan vándoroltak ki Amerikába a jobb élet reményében a hatalmas szegénység elől, az ottaniak mintegy emlékműként tisztelik ma a szobrot. Ezért a Hazaváró elnevezés, amit a városban mindenki használ, ha a műről esik szó.
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/rajki-laszlo

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Hazaváró" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108888
Feltöltve
2012.04.14. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.14. 23:13

"Hazaváró" c. alkotás fotói

A szobor mögött a Móricz Zsigmond Művelődési Ház
Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108889
Feltöltve
2012.04.14. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.14. 23:14
A szobor mögött a Móricz Zsigmond Művelődési Ház

"Hazaváró" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108890
Feltöltve
2012.04.14. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.14. 23:14

"Hazaváró" c. alkotás fotói

Háttérben a görög katolikus templom
Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108891
Feltöltve
2012.04.14. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.14. 23:14
Háttérben a görög katolikus templom

"Hazaváró" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108892
Feltöltve
2012.04.14. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.14. 23:15

"Hazaváró" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108893

Háttérben a Városháza épülete
Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108894
Feltöltve
2012.04.14. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.14. 23:15
Háttérben a Városháza épülete

"Hazaváró" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108895
Feltöltve
2012.04.14. 23:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.14. 23:16

"Hazaváró" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
108896
Feltöltve
2012.04.14. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.14. 23:17

"Hazaváró" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
467635
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2021.11.11. 09:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/350 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.11. 09:22
2012. március
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.09.08. 13:08
A "Hazaváró" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.11. 09:22
1 új fotót töltöttem a "Hazaváró" műlaphoz
21.03.05. 18:25
A "Hazaváró" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.04.20. 20:35
TundeK62 publikálta "Hazaváró" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.