Martonvásár, Brunszvik utca 2.
További képek a Fotólistában

Martonvásár
Brunszvik utca 2.
A Brunszvik-kastély parkjában van.

Felállítás1996. november

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
2012.04.10. 08:40
A magyar agrártörténet kiválóságának, Pap Endre (1896–1991) 'a magyar hibridkukorica atyja' bronz mellszobra a Brunszvik-kastélyhoz vezető úton lett felállítva.

'Az MTA martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézete alapítását követően rövidesen világszerte hírnevet szerzett magának, hiszen itt állították elő Európa első hibrid kukoricáját, a Martonvásári 5-öt (Mv 5). E hibrid előállítása – mely 1953-ban állami elismerésben részesült – a korábban Mindszentpusztán nemesítő dr. Pap Endre kiemelkedő szellemi teljesítménye.' Forrás: http://www.mgki.hu/_user/browser/File/PDF/mv2009_2.pdf
Ády
2016.10.07. 15:40
"Szobrot kapott a kukoricanemesítő

Szobrot állított Pap Endrének, az első európai hibrid- kukorica nemesítőjének az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézete, a világhírű tudós születésének 100. évfordulója alkalmából. Az intézmény parkjában elhelyezett mellszobrot - Balás Eszter szobrászművész alkotását - az Akadémia elnökségének jelenlétében Glatz Ferenc, az MTA elnöke avatta fel a hét végén."
Források:
Új Dunántúli Napló, 1996. november 4. hétfő (7. évfolyam, 301. szám)

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
108478
Feltöltve
2012.04.09. 13:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.09. 13:42

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
108479
Feltöltve
2012.04.09. 13:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.09. 13:43

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
108480
Feltöltve
2012.04.09. 13:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.09. 13:44

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
139963
Feltöltve
2013.06.04. 15:05
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.04. 15:05

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
211109
Feltöltve
2015.07.04. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.04. 14:22

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
211110
Feltöltve
2015.07.04. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.04. 14:22

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
211111
Feltöltve
2015.07.04. 14:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.04. 14:23

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
214149
Feltöltve
2015.08.07. 10:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 10:23

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
294650
Feltöltve
2017.11.05. 09:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.11.05. 09:49

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
423378
Feltöltve
2020.11.07. 20:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.11.07. 20:54

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
423379

423380

423381
Feltöltve
2020.11.07. 20:55

Ády 20.11.07. 20:55

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
423382

423383

423384

529883
Feltöltve
2023.06.25. 09:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ48/10 • 1/400 • 17.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.25. 09:55

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
529884
Feltöltve
2023.06.25. 09:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.25. 09:55

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
529885
Feltöltve
2023.06.25. 09:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.25. 09:55

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
530252
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2023.06.26. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.26. 20:42
2018. október

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
530253
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2023.06.26. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/500 • 16.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.26. 20:42
2018. október

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
530254
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2023.06.26. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/200 • 8.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.26. 20:42
2018. október

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
530255
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2023.06.26. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ33/10 • 1/160 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.26. 20:42
2018. október

Élményképek

"Pap Endre-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
465931
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.11.03. 12:32
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/90 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.03. 12:32
2011. augusztus
Összesen 24 fotó

Műlap története

23.06.26. 20:42
4 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
23.06.25. 12:54
Megérintettem a "Pap Endre-mellszobor" alkotást
23.06.25. 09:55
3 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
23.05.29. 16:12
Megérintettem a "Pap Endre-mellszobor" alkotást
23.05.09. 14:45
Megérintettem a "Pap Endre-mellszobor" alkotást
21.11.03. 12:32
1 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
20.11.07. 20:55
4 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
20.11.07. 20:54
3 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
19.07.30. 12:01
Megérintettem a "Pap Endre-mellszobor" alkotást
18.10.23. 11:11
Megérintettem a "Pap Endre-mellszobor" alkotást
17.11.05. 09:49
1 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
16.10.08. 13:16
A "Pap Endre-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.07. 10:23
1 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
15.07.04. 14:23
1 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
15.07.04. 14:22

13.06.04. 15:05
1 új fotót töltöttem a "Pap Endre-mellszobor" műlaphoz
12.04.10. 08:40
Cedrus publikálta "Pap Endre-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.