Bukfencező angyal és millenniumi díszkút

Mór, Lamberg-kastély parkja

Mór
Lamberg-kastély parkja
A kastély hátsó udvarán, egy melléképület mellett látható.

Felállítás2000


Göröntsér Vera
2012.04.17. 13:55
A hármas szám jegyében: rövid időn belül a harmadik bimbó. Éppen csak efölött egy bájos angyal bukfencezik könnyedén. Mindez a millenniumi évforduló jegyében – ünnepi játékosság.
A kis puttó bronzalakja csak fél kézzel kapaszkodik. Szárnyai egyensúlyban tartják, lábai szanaszét a forgás lendületében. Formás, egészséges angyaltest, fejét göndör fürtök borítják.
A díszkút ottjártamkor – tavasz elején – sajnos még nem működött. A parkban azonban már gondos kezek igazították a növényeket, rendezték a környezetet.

Mór városában él és alkot Nagy Benedek szobrászművész. Nemcsak saját munkásságát, az 'utánpótlás' nevelését is fontosnak tartja: 'legnemesebb emberi tulajdonsága a szépre való nevelés belülről jövő „kényszere”' – olvasható a város honlapján. Ehhez kapcsolódik a Képző- és Iparművészeti Szabadiskola Alapítvány keretén belül kifejtett munkássága – itt a kuratórium elnöke, a szimpóziumok és rendezvények keretében való közreműködése.
'Személyes tevékenységének is köszönhető a móri Lamberg-kastélyhoz tartozó műemléki Kútház megmentése, a Lamberg-kastély parkjának teljes felújítása és szoborparkká alakítása, a zenepavilon és a madárház tervezése, kivitelezésének művezetése, magas színvonalú helyi kiállítási programok beindítása. Sokirányú munkája mellett módot talált számos generáció művészeti nevelésére, közben családjában is felnevelt egy új művésznemzedéket, akik ma Móron szobrászként, restaurátorként, művészeti oktatóként gyarapítják értékeinket.' Forrást ld. u.ott: http://www.mor.hu/index.php?P=keres&L=hu&TXT=bukfencez%F5
További linkek
Interjú az alkotóval a Regio Regia Magazin internetes oldalon (2007. július): http://www.regioregia.hu/index.php?hir_id=2533

A móri Képző- és Iparművészeti Szabadiskola Alapítvány honlapja: http://www.moriszabadiskola.hu/index.php?L=hu&M=2&P=bemutat

Blogbejegyzések a műlapról
Nagy Benedek
Aerdna blogja @ 2014.05.14. 21:23
Nagy Benedek 1941. március 15-én született, a Csallóközben, Pozsonytól nem messze, Illésházán. Rábapordány volt a következő „megálló”, itt nevelkedett, majd Pápán, a Pápai Tanítóképzőben tanult, itt végezte a középiskolát. Ezt követően két esztendőn keresztül tanított Rábacsanakon, ahol a...



Kapcsolódó
Díszkút

Cím alapján hasonló

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108422
Feltöltve
2012.04.07. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:31

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108423
Feltöltve
2012.04.07. 20:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:32

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108424
Feltöltve
2012.04.07. 20:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:32

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108426
Feltöltve
2012.04.07. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:33

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108427
Feltöltve
2012.04.07. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:34

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108431
Feltöltve
2012.04.07. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:43

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108428
Feltöltve
2012.04.07. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:34

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108429
Feltöltve
2012.04.07. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:35

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108430
Feltöltve
2012.04.07. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 20:35

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
170210
Feltöltve
2014.06.29. 11:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.29. 11:59

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

A Móri Bornapokon.
Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
292219
Feltöltve
2017.10.11. 19:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 19:28
A Móri Bornapokon.

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
292221
Feltöltve
2017.10.11. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 19:29

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

A Móri Bornapokon bor folyik a kútból, a borrend lovagjai kínálják a nedűt.
Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
292222
Feltöltve
2017.10.11. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 19:31
A Móri Bornapokon bor folyik a kútból, a borrend lovagjai kínálják a nedűt.

"Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
292223
Feltöltve
2017.10.11. 19:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 19:32
Összesen 14 fotó

Műlap története

17.10.11. 19:32
1 új fotót töltöttem a "Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" műlaphoz
17.10.11. 19:31
1 új fotót töltöttem a "Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" műlaphoz
17.10.11. 19:29
1 új fotót töltöttem a "Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" műlaphoz
17.10.11. 19:28
1 új fotót töltöttem a "Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" műlaphoz
16.10.05. 11:09
Megérintettem a "Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" alkotást
14.06.29. 11:59
1 új fotót töltöttem a "Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" műlaphoz
12.04.17. 13:55
Göröntsér Vera publikálta "Bukfencező angyal és millenniumi díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.