Mór, Kodály Zoltán utca 10.

Angol cím:Miner

Mór
Kodály Zoltán utca 10.
A lakótelepen, a jelzett címen lévő ház előtt látható.

Avatás2003
Avatás1958

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2012.04.10. 10:30
A véletlen hozta elém ezt a szobrot, amikor az utca végén található általános iskola felé igyekeztem. Közel biztos vagyok abban, megtaláltam a bakonycsernyei Bányász-szobor testvérét. A megmintázás, az 'öltözék', a kiállás, az anyag – szinte minden azonos. Majdnem biztosra veszem, hogy azonos az alkotó és nagyjából egybeesik a szobor sorsa, története is.

Sokat kutakodtam, miért itt áll ez az alkotás? Végső soron számomra elfogadható, de ahány részletet próbáltam megvizsgálni, mind több felé visz.
Egyértelmű, hogy Mór városának múltja a bányászathoz kötődik. Ezzel összhangban működik is itt egy nyugdíjas szakszervezet 'Pusztavám – Mór Bányász Nyugdíjas Szervezet' néven. A múlt megbecsüléseként pedig minden évben, a Bányász-napon koszorúzást tartanak éppen ennél a szobornál.
A Szakszervezet bemutatásánál http://www.mor.hu/index.php?P=keres&L=hu&TXT=b%E1ny%E1sz+szakszervezet egyértelműen kitűnik, a helyi bányászat megszűnése után a móriak Pusztavámra jártak át dolgozni. Ugyanakkor – keresgélve – számomra kiderült, hogy a város ún. 'Bányász-lakótelepe' ugyancsak az említett település irányába, vagyis észak felé esik.

Ez, a másik városrész, amit tévesen (?) szocreál típusúnak említett egy segítőkész lakó, a jellegzetes szalagházas lakótelepi megoldással minden jel szerint a '70-es években épült, tehát már az után, amikor a helyi bányászat megszűnt. Ezt bizonyítja az is, hogy a lakótelephez tartozó – már említett – általános iskola az 1980–1981-es évben kezdte meg működését. Talán érdekes tény az is, hogy az iskola építésénél az ún. CLASP rendszerű szerkezetet alkalmazták, amit a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat vásárolt meg és honosított 1978-ban: http://www.e-epites.hu/a-clasp-konnyuszerkezetes-epitesi-rendszer - vagyis előbb nem is épülhetett.
Mindez viszont a város másik, Bodajk felé eső irányába visz. Innen azonban már csak egy 'ugrás' Balinka – ami valószínűsíti, hogy ez a szobor is a szoborparkból való. A szállításkor, ill. elhelyezéskor születhetett a döntés, ide helyezzék az alkotást, a valamikori bányaváros területére, de közelebb az egykori szoborparkhoz.
További linkek
Mór város története: http://www.mor.hu/index.php?L=hu&P=5&M=14

Kapcsolódó
Bányász
Közös gyűjteményben
Domborodó férfiidomok

Cím alapján hasonló

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108335
Feltöltve
2012.04.07. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 13:57

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108336
Feltöltve
2012.04.07. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

108337
Feltöltve
2012.04.07. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 13:57

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108338
Feltöltve
2012.04.07. 13:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 13:58

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108339
Feltöltve
2012.04.07. 13:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 13:58

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108340
Feltöltve
2012.04.07. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 13:59

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
108341
Feltöltve
2012.04.07. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

108342
Feltöltve
2012.04.07. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

108343
Feltöltve
2012.04.07. 14:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.07. 14:00

"Bányász" c. alkotás fotói

2014
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
164808
Évszám
2014
Feltöltve
2014.05.05. 22:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.05. 22:40
2014
2014

"Bányász" c. alkotás fotói

2014
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
164809
Évszám
2014
Feltöltve
2014.05.05. 22:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.05. 22:41
2014
2014

"Bányász" c. alkotás fotói

2014
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
164810
Évszám
2014
Feltöltve
2014.05.05. 22:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.05. 22:43
2014
2014

"Bányász" c. alkotás fotói

2014
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
164811

164812

237403
Feltöltve
2016.04.12. 21:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.12. 21:31

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
237404
Feltöltve
2016.04.12. 21:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.12. 21:32

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
237405

237406
Feltöltve
2016.04.12. 21:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.12. 21:33

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
237407
Feltöltve
2016.04.12. 21:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.12. 21:33
Összesen 19 fotó

Műlap története

16.04.12. 21:33
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz

16.04.12. 21:32

16.04.12. 21:31
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
15.03.23. 08:32
A "Bányász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.05.05. 22:43
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
14.05.05. 22:43
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
14.05.05. 22:43
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
14.05.05. 22:41
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
14.05.05. 22:40
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
12.04.10. 10:30
Göröntsér Vera publikálta "Bányász" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.