Nagy Béla síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út

Alternatív, helyi címek:Dr. Nagy Béla síremléke

Kerepesi temető: 45-1-90 parcella.

Avatás1927. október 30.

Rafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
ATTILA SISKOVITS
2012.04.16. 11:50
Négyszögletesre faragott kő posztamensen embernagyságú, bronzból öntött férfialak.
A szoboralakot mintázó Szamosi Soós Vilmos az ókori görög atlétaeszmény megtestesítőjeként, modern sportfegyverrel a kezében ábrázolja Magyar Vívó Szövetség egykori elnökét.
A bronzalak talapzatán elhelyezett véstek arról tanúskodnak: hogy a síremléken látható figura mintázását 1927-ben Szamosi Soós Vilmos szobrászművész készítette az Ybl Miklós tér 3. sz. alatti műtermében.
A szoboralak formába öntése pedig: a Vignali-műhelyben készült.

'A vívás, mint a legtöbb sport, katonai tevékenységből, harci előkészületekből fejlődött ki. A vívás, mint sportág szabályait a Nemzetközi Vívószövetség 1914-ben dr. Nagy Béla társelnöksége alatt fektette le, melyek kisebb változtatásokkal a mai napig érvényesek.'
'1908. évi londoni és az 1912. évi stockholmi Olimpiai Játékok alkalmával elfogadott szabályokhoz képest a FIE kardszabályzat lényegében nem változott. Közeli rokonságban állt még az ostendei és a magyar szabályzattal, amit a FIE Párizsban összeült Kardbizottsága fogadott el 1914. június 12-én. A bizottság elnöke, a Magyar Vívó Szövetség ügyvezető elnöke és a javaslat összeállítója dr. Nagy Béla volt.'
Forrás: http://www.amatorvivas.hu/index.php?pg=news&nid=370
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADv%C3%A1s
http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_vivas.htm
Benkő Gabriella Emese
2020.05.19. 11:00
"A magyar sport nagy halottainak emlékezete. Felavatták dr. Nagy Béla síremlékét.
Kegyeletes ünnepélyességgel emlékezett meg vasárnap a magyar sporttársadalom nagy halottairól. A kegyeletes aktuson az Országos Testnevelési Tanács vezetésével megjelentek a sportszövetségek és egyesületek kiküldöttei és rendkívül nagyszámú sportember, személyes hívei, jó barátai az elköltözöttéknek. Az OTT elnöke, Karafiáth Jenő államtitkár, valamint a kultuszminisztérium testnevelési osztályának vezetője, Felicides Romain,
vezették az egybegyűltek seregét és koszorút helyeztek el dr. Nagy Béla és Bolla Mihály, az OTT volt alelnökének újonnan emelt síremlékére, valamint Gerenday György, az OTT volt elnöke, Spcidl Zoltán és Gillemot Ferenc sírjaira.
Dr. Nagy Béla hatalmas bronz síremlékénél a Magyar Vívó Szövetség elnöke, őrgróf Pallavicini György mondott emlékbeszédet."
"A síremlék, amely Szamosi Soós Vilmos szobrászművész alkotása: meztelen, pihenj állásban lévő, de kardot ökölbe markoló férfiút ábrázol, ki kemény, dacos tekintettel néz a messzeségbe. A magyar vívó jelképe talán, aki azt kémleli, vájjon hol kell fegyvert fognia."
[1]
Források:
Források:
[1] Avatás: Pesti Hírlap, 1927. november 1 (49. évfolyam, 248. szám) 37.oldal
(előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap_1927_11/?pg=36&layout=s)

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai

Cím alapján hasonló

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108137
Feltöltve
2012.04.04. 01:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.04.04. 01:57

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
145238
Feltöltve
2013.08.17. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.17. 08:24

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108141
Feltöltve
2012.04.04. 01:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.04.04. 01:58

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108138
Feltöltve
2012.04.04. 01:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.04.04. 01:57

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
145236
Feltöltve
2013.08.17. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.17. 08:22

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108139
Feltöltve
2012.04.04. 01:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.04.04. 01:57

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108140
Feltöltve
2012.04.04. 01:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.04.04. 01:57

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
145237
Feltöltve
2013.08.17. 08:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.17. 08:23

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108804
Feltöltve
2012.04.14. 03:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/1600 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.04.14. 03:18

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
145240
Feltöltve
2013.08.17. 08:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.17. 08:31

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
145255
Feltöltve
2013.08.17. 10:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.17. 10:59

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
145254
Feltöltve
2013.08.17. 10:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.17. 10:58

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
350651
Feltöltve
2019.04.13. 10:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.13. 10:07

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
350652
Feltöltve
2019.04.13. 10:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.13. 10:08

"Nagy Béla síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Szamosi Soós VilmosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
350653
Feltöltve
2019.04.13. 10:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/950 • ISO200

350654
Feltöltve
2019.04.13. 10:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.13. 10:08
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.05.19. 11:00
A "Nagy Béla síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.05.19. 10:39
A "Nagy Béla síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.08. 17:27
A Közösség megszavazta a Nagy Béla síremléke műlapon várakozó szerkesztést
19.09.08. 17:09
A Közösség megszavazta a Nagy Béla síremléke műlapon várakozó szerkesztést
19.04.13. 11:02
A "Nagy Béla síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.13. 10:08
1 új fotót töltöttem a "Nagy Béla síremléke" műlaphoz
19.04.13. 10:08
1 új fotót töltöttem a "Nagy Béla síremléke" műlaphoz
19.04.13. 10:08
1 új fotót töltöttem a "Nagy Béla síremléke" műlaphoz
19.04.13. 10:07
1 új fotót töltöttem a "Nagy Béla síremléke" műlaphoz
13.07.26. 02:04
A "Nagy Béla síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.04.16. 11:50
ATTILA SISKOVITS publikálta "Nagy Béla síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.