Madách Színház épületdíszítő szobrai 1.

Budapest, VII. kerület, Teréz körút 29–33.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Allegorikus szobrok

Budapest
VII. kerület, Teréz körút 29–33.
A Madách Színház homlokzatán állnak, a negyedik emelet magasságában.

Felállítás1961

TundeK62
2015.03.14. 02:52
Már nagyon régen szét szerettem volna bontani a Madách Színház 5 szoborcsoportját. Végül alkotókra bontva teszem ezt meg. Jelen műlapon a Somogyi József által alkotott 2. és 4. szoborcsoportot mutatom itt be.
Háromszor veselkedtem neki az idők folyamán a fotózásnak: 2009-ben, 2011 őszén, és a legutóbbi pesti utamon, 2015 februárjában. Aki ismeri a helyszínt, a Teréz körút (egykor Lenin körút) viszonylag keskeny voltát, és az épületen nagyon magasan álló szobrok helyzetét, talán nem csodálkozik a hosszú folyamaton. A fotózást ráadásul a villamos felsővezetékek is bonyolítják.
Meg aztán mintha a három alkotó mindegyikéről írott művészeti irodalom is mostohagyermekeként kezelné ezeket a műveket. Pedig például Somogyi József esetében igencsak szép ez a hat női alak, akik mindegyike 140 cm magas, vagyis alig kisebbek a szobrok, mint az életnagyság. A hat szoboralak közül három játszik hangszeren (hárfa, fuvola, hegedű), míg a másik három a színészet mesterségéhez kapcsolódik.

"A homlokzattal kapcsolatban még azt jegyezzük meg, hogy az öt, egyenként háromalakos kompozícióval a művészek: Kerényi Jenő és Somogyi József kettő-kettő, Kiss Kovács Gyula egy alkotással mindent megtettek, hogy a szobraikkal monumentális külsőt kölcsönözzenek az épületnek. A szobrok az épület funkcióját illetően meghatározólag hatnak, és a homlokzat is részben kiegyensúlyozott általuk. A mozgalmas, de mégis statikus kompozíciók lendületet kívánnak adni a homlokzatnak..."
A cikk konklúziója az, hogy az épület díszítését végző művészek ebben az esetben nem igazán működtek együtt, és az eredmény elég kétséges...
Igaz, az egész épület összes alkotása, a belső terekben lévők is megmérettettek.
Források:
Művészet 1962. december (Molnár László írása: Építészet és képzőművészet kapcsolata a Madách Színház épületén, 32. p.)

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Előadóművészek szobrai

Cím alapján hasonló

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198573
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2015.03.14. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.14. 01:15

198574
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2015.03.14. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO1250

198572
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2015.03.14. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.14. 01:15
2009. október

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198581
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2015.03.14. 01:43
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.14. 01:43

198576
Feltöltve
2015.03.14. 01:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

TundeK62 15.03.14. 01:34

198577

198578
Feltöltve
2015.03.14. 01:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

TundeK62 15.03.14. 01:35

198579

198575
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2015.03.14. 01:30
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.14. 01:30
2009. október

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198582
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2015.03.14. 01:43
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.14. 01:43
2011. március

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198580
Feltöltve
2015.03.14. 01:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.14. 01:36

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198583
Feltöltve
2015.03.14. 01:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.14. 01:46

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198716
Feltöltve
2015.03.16. 09:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/4000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.03.16. 09:42

198717

198718
Feltöltve
2015.03.16. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/4000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.03.16. 09:43

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198719
Feltöltve
2015.03.16. 09:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/4000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.03.16. 09:44

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198720
Feltöltve
2015.03.16. 09:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/4000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.03.16. 09:45

Archív fotók

"Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
229270
Forrás
regifotok.hu
Feltöltve
2016.01.13. 12:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.01.13. 12:11
Archív felvétel
Összesen 18 fotó

Műlap története

37 perce
Megérintettem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." alkotást
02.03. 14:35
Megérintettem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." alkotást
23.02.27. 21:32
Megérintettem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." alkotást
19.03.29. 16:33
Megérintettem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." alkotást
17.11.04. 10:18
Megérintettem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." alkotást
17.05.23. 09:43
Megérintettem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." alkotást
17.04.08. 16:06
Megérintettem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." alkotást
16.01.13. 12:11
1 új fotót töltöttem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." műlaphoz
15.03.16. 09:45
1 új fotót töltöttem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." műlaphoz
15.03.16. 09:44
1 új fotót töltöttem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." műlaphoz
15.03.16. 09:43
1 új fotót töltöttem a "Madách Színház épületdíszítő szobrai 1." műlaphoz
15.03.16. 09:42

Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.