Szent István király lovasszobra

Budapest, I. kerület, Szentháromság tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Szentháromság tér
A tér közepén

Felállítás1906. május 21.

Schulek Frigyes (építész, közreműködő)
Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)

Neszták Béla
2008.06.03. 21:07
A szobor felállításának gondolatát 1863-ban gróf Pállfy Móric királyi helytartó vetette fel először. Gyűjtést indítottak, a mozgalom azonban megszakadt. Az állam 1896. VIII.tc.-ben a miniszterelnököt bízta meg a szobor állami költségen történő felállításával. Építész Schulek Frigyes volt. Talpazat 540 cm magas, a lovon ülő bronz főalak 400 cm. Szent István fején a koronával, vállán palásttal, jobb kezében kettős kereszttel, gazdagon feldíszített lovon ül.
A talpazatot ovális alaprajzú, áttört mellvédkorlát veszi körül, pillérekkel megszakítva. Az alépítmény négy oldalán domborművek: koronázás, törvényhozás, templomépítés. Bécs hódolata - István uralkodásának kiemelkedő mozzanatai, talpazaton: Isten báránya, balról János és Márk, jobbról: Máté és Lukács evangélista domborműve. Felirat: 'STEPHANUS REX/ 977-1038' A templomépítést ábrázoló domborművön az építész Schulek Frigyest, jobbról balra a második alak - az ásós barát mögött - Stróbl Alajost jeleníti meg. A domborművön Jókai Mór, Benczúr Gyula, valamint Stróbl Alajos édesanyja ismerhető fel. A 'Bécs hódolata' domborművön az István király előtt a földig hajoló alakban Dr. Karl Luger bécsi polgármestert ábrázolta.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly

A szobrászról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Str%C3%B3bl_Alajos
Göröntsér Vera
2014.10.24. 17:27
Strobl életművében fontos szerepet töltött be a Szent István király lovas emlékműve. Ez volt az első jelentős történelmi emlékszobor-megbízás, amit elnyert. Ugyanakkor a feladat nem kis alkotói válságot okozott a művésznek.
Egy írásából: "...addig nem fogtok engem látni (t.i. amíg meg nem oldja...), nagyon fel vagyok izgatva, egészen el vagyok veszve és a feladat mind mostanáig nagyon rosszul megy nekem, nagyon rosszul...".
Máshol: "...a munka nem akar előrehaladni. az akadályok, amiket vállaltam óriásiak és vagy győztesen kerülök ki a harcból... vagy kétségbeesem és akkor elveszem."
Megint máshol: "...titokzatos erő láncol engem az én királyomhoz".
Külső körülmények is nehézséget okoztak, Strobl elképzelése szerint "...egy intim, alacsony talapzaton elhelyezett lovas" lett volna István, de ebben megvalósításában Schulek Frigyes tervei megakadályozták (aki ugyanakkor saját terveit nem tudta megvalósítani éppen a Halászbástya tervezése során).
"Szent István alakján nagy palást, fején korona van, a ló teste hosszan lecsüngő, díszes ötvösművű takaróval fedett, dús sörénye, hosszú farka van. A túlhangsúlyozott részletek és az erősen tagolt talapzat (Schulek...) határozzák meg a művet és teszik elvont, szinte bizantinikus megjelenésűvé az ábrázoltat..."
Források:
Henszlmann Lilla: Strobl Alajos (Képzőművészeti alap Kiadóvállalata, Budapest, 1955.)
Dénes Ildikó
2018.09.11. 15:07
2017-ben a szobor talapzatának domborműveit felújították.
A talapzat domborművein látható események:
„Az elsőn a törvényhozást láthatjuk. Az ülő király mellett látható Gellért és a gyermek Imre herceg.

A második domborművön Szent István koronázását ábrázolja a művész. Stróbl korának legkitűnőbb portrészobrásza volt és ennek megfelelően az itt látható szereplők kortársainak arcképei. A szembenézeti baloldalon Justh Zsigmond író, Simor János esztergomi érsek és Nádler Róbert festőművész portréját ismerhetjük fel. A kettős keresztet tartó személy Liszt Ferenc, a koronázó főpap Raucher Lajos építész alakja. Szent István természetesen fiktív, tehát nem egy kortárs portréja, azonban az utána levő figura Alpár Ignác építész. A háttérben Thaly Kálmán történész áll. A kardot tartó Henrik herceg Wekerle Sándor miniszterelnök, utána Fadrusz János szobrász és Hauszmann Alajos építész arcát ismerhetjük fel. Az imádkozó idős nő a szobrász édesanyja, a mellette ülő fiatal szép nő pedig Erzsébet királynő arcvonásait hordozzák. Rajtuk kívül még Stróbl felesége és nővére, Zsófia, valamint báró Szalay Lili látható.

A harmadik reliefen a Templomalapítás látható, ez néz a Halászbástya felé. Ezen egy építész, akiben Schulek Frigyest ismerhetjük fel, templom modellt mutat be az uralkodónak. A mögötte álló főpap Rauscher Lajos építész és még három személy azonosítható. Lotz Károly festőművész, maga a szobrász, Stróbl Alajos és Kurtz Vilmos apát alakja.

A negyedik, hosszabb domborművön Bécs város hódolatát örökítette meg a szobrász. A történet alapja, hogy II. Konrád rátámadt Magyarországra, Szent István legyőzte őt és meghódította Bécset. A meghódoló Karl Lueger, Bécs polgármestere volt.”

„A szobor kivitelezése 1898-ban kezdődött és 1901. október 22-én mutatta be a szobrász a bíráló bizottságnak. Ezt megfelelőnek találták és ez alapján készítette el a mester a teljes méretű alkotást, amit az Országos Képzőművészeti Tanács kijelölt szakemberei megtekintettek és néhány változást javasoltak. Többek között azt, hogy Szent István fején a Szent Korona legyen és a kezében lándzsát tartson. Ez utóbbit azonban többek között az uralkodó kérésre cserélte vissza a szobrász a kettős keresztre.”
Források:
http://pestbuda.hu/cikk/20170619_ujra_regi_fenyeben_lathato_szent_istvan_szobra

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185293
Feltöltve
2014.10.30. 12:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.10.30. 12:54

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
179881
Feltöltve
2014.09.15. 20:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.15. 20:06

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
179882
Feltöltve
2014.09.15. 20:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

6882
Feltöltve
2008.06.03. 21:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.03. 21:07

6883

6884

6885

6886

6887

7627

7628

7629

7630

7631

7632

7633

7634

71921
Feltöltve
2010.11.19. 16:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S7000
ƒ310/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 10.11.19. 16:19

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Oroszlán
Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
72066
Fotózva
2009. június
Feltöltve
2010.11.22. 10:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5800 S800
ƒ50/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rocco21 10.11.22. 10:47
2009. június
Oroszlán

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76773
Feltöltve
2011.01.31. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.31. 22:59

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76774
Feltöltve
2011.01.31. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.31. 22:59

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
179883
Feltöltve
2014.09.15. 20:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.15. 20:07

179884

128301
Feltöltve
2013.01.05. 20:16

Törölt Tag - 617 13.01.05. 20:16

179885
Feltöltve
2014.09.15. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.15. 20:08

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
179886
Feltöltve
2014.09.15. 20:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.15. 20:09

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185294
Feltöltve
2014.10.30. 12:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.10.30. 12:54

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185295

185296
Feltöltve
2014.10.30. 12:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.10.30. 12:54

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128300
Feltöltve
2013.01.05. 20:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 13.01.05. 20:16

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132955
Feltöltve
2013.03.09. 21:53
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/1500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.09. 21:53

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132954
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2013.03.09. 21:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.09. 21:49
2012. május

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152691
Feltöltve
2013.11.29. 03:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ360/10 • 1/13 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.11.29. 03:46

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132953
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2013.03.09. 21:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.09. 21:42
2012. május

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152690
Feltöltve
2013.11.29. 03:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ360/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.11.29. 03:45

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152689
Feltöltve
2013.11.29. 03:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ360/10 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.11.29. 03:44

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82718
Feltöltve
2011.04.13. 01:46
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.13. 01:46

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82719
Feltöltve
2011.04.13. 01:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.13. 01:47

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82720
Feltöltve
2011.04.13. 01:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.13. 01:47

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210258
Feltöltve
2015.06.29. 13:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.06.29. 13:38

210259

210260

210261

210262
Feltöltve
2015.06.29. 13:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.06.29. 13:39

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214626
Feltöltve
2015.08.12. 22:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.08.12. 22:51

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224677
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.11.14. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.11.14. 21:30
2014. augusztus

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224678
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.11.14. 21:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.11.14. 21:31
2014. augusztus

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224679
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.11.14. 21:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.11.14. 21:31
2014. augusztus

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261654
Feltöltve
2016.12.12. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.12. 17:57

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261653
Feltöltve
2016.12.12. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.12. 17:57

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268652
Feltöltve
2017.03.03. 18:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 18:56

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268653
Feltöltve
2017.03.03. 18:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 18:57

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268654
Feltöltve
2017.03.03. 18:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 18:57

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
408849
Fotózva
2010. december
Feltöltve
2020.07.10. 14:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.10. 14:49
2010. december

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417565
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2020.09.24. 12:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/250 • 33.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.24. 12:50
2014. január

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
466444
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2021.11.04. 15:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ45/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.04. 15:58
2009. július

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467311
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2021.11.09. 11:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ90/10 • 1/320 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.09. 11:01
2016. augusztus

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508766
Feltöltve
2022.11.14. 15:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ53/10 • 1/640 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:06

Archív fotók

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
6875
Feltöltve
2008.06.03. 21:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.03. 21:07
Archív felvétel

6876

6877

6879

6880

6881

1964-as képeslap

16216
Évszám
1964
Feltöltve
2009.04.09. 15:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.04.09. 15:08
1964, Archív felvétel
1964-as képeslap

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62284
Feltöltve
2010.07.31. 12:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.31. 12:46
Archív felvétel

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

1961
Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
174934
Forrás
FORTEPAN, képszám: 58411, orig: Nagy Gyula
Évszám
1961
Feltöltve
2014.08.07. 23:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.07. 23:02
1961, Archív felvétel
1961

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194416
Forrás
Vasárnapi Ujság 53. évfolyam 21. szám 329. oldal
Feltöltve
2015.02.02. 12:05
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.02.02. 12:05
Archív felvétel

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194417
Forrás
Vasárnapi Ujság 53. évfolyam 21. szám 333. oldal
Feltöltve
2015.02.02. 12:05
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.02.02. 12:05
Archív felvétel

"Szent István király lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Strobl AlajosSchulek Frigyes (építész, közreműködő)Róna József és Tsa (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253775
Forrás
Fortepan 105630 sz.kép
Feltöltve
2016.10.01. 19:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.10.01. 19:52
Archív felvétel
Összesen 70 fotó

Műlap története

22.11.14. 15:06
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
21.11.09. 11:01
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
21.11.04. 15:58
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
20.09.24. 12:50
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
20.07.10. 14:49
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
19.02.17. 14:33
Megérintettem a "Szent István király lovasszobra" alkotást
18.11.04. 14:23
Megérintettem a "Szent István király lovasszobra" alkotást
18.09.15. 10:09
Megérintettem a "Szent István király lovasszobra" alkotást
17.03.03. 18:57
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
17.03.03. 18:57
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
17.03.03. 18:56
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
16.12.12. 17:57

16.10.01. 19:52
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
16.05.21. 09:44
A "Szent István király lovasszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.23. 20:36
A "Szent István király lovasszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.11.14. 21:31
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
15.11.14. 21:31
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
15.11.14. 21:30
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
15.08.15. 13:06
Megérintettem a "Szent István király lovasszobra" alkotást
15.08.12. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
15.06.29. 13:39
1 új fotót töltöttem a "Szent István király lovasszobra" műlaphoz
15.06.29. 13:38

15.02.02. 12:05

15.01.20. 07:40
Megérintettem a "Szent István király lovasszobra" alkotást
14.10.25. 21:47
A "Szent István király lovasszobra" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.