Debrecen, Bem tér 18.

Alternatív, helyi címek:Frédéric Joliot-Curie

Debrecen
Bem tér 18.
Az ATOMKI parkjában áll.

Felállítás1962


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2012.03.10. 08:40
A mellszobrot közel ötven éve állíttatta az MTA Atommagkutató Intézete (röviden: ATOMKI). Mióta a szoborlapon munkálkodom, azóta próbálom lefotózni, de a zárt intézetbe nem olyan egyszerű bejutni. Ma délután, illetve egész héten Fizikusnapok vannak az intézetben. Ennek apropóján sétáltam be az udvarra, illetve hallgattam meg egy előadást a cél érdekében a Vasmadarak – A repülés csodája címmel.

'Joliot-Curie, Frédéric
Párizs, Franciaország, 1900. márc. 19. – Párizs, 1958. aug. 14.
Francia magkémikus, Nobel-díjas.
Paul Langevin ajánlására lett 25 éves korában Mme Curie asszisztense a párizsi Rádium Intézetben. Éppen ebben az évben doktorált Irene Curie, aki édesanyja mellett a polónium alfa-sugárzását kutatta. A két fiatal a következő évben házasságot kötött, közösen kutattak tovább. Ekkor vette fel Frédéric Joliot a Curie nevet is. 1930-ban a polónium elektrokémiai vizsgálatából doktorált. Feleségével közös kutatásaik legfontosabb eredménye a mesterséges radioaktív izotópok felfedezése, előállítása, ezek alkalmazhatóságának és kémiai tulajdonságaiknak vizsgálata volt, melyért 1935-ben – Mme Curie halála után egy évvel – kémiai Nobel-díjat kaptak. Elhagyva a Rádium Intézetet, Joliot-Curie önálló magkémiai laboratóriumot alapított, ahol már 1939-től kezdve a szabályozható nukleáris láncreakció létrehozásának lehetőségét kutatta munkatársaival. A második világháború során részt vett a francia ellenállási mozgalomban, 1942 óta a francia kommunista párt tagja volt. 1948-ban az ő irányításával készült el Franciaország első atomreaktora, melyben nehézvízzel lassították az U235-ből kilépő gyors neutronokat. Politikailag egyre jobban elkötelezte magát a Szovjetunió mellett: 1951-ben Sztálin-díjat kapott és a Béke Világtanács elnökévé választották, miközben akarva-akaratlanul is kiszorult a francia tudományos életből. (Dr. Radnai Gyula)'
Forrás innen: http://www.kfki.hu/physics/historia/historia/egyen.php?namenev=curief&nev5=Joliot-Curie,+Fr%E9d%E9ric


A kb. 110 cm magas fehér mészkőtalapzaton álló alkotást szemmel láthatóan nemrég újíthatták fel.

Joliot-Curie részletesebb életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fr%C3%A9d%C3%A9ric_Joliot-Curie
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/makrisz-agamemnon

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Joliot-Curie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
106101
Feltöltve
2012.03.08. 19:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.08. 19:25

"Joliot-Curie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
106103
Feltöltve
2012.03.08. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.08. 19:27

"Joliot-Curie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
106104
Feltöltve
2012.03.08. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.08. 19:28

"Joliot-Curie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
106105
Feltöltve
2012.03.08. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.08. 19:28

"Joliot-Curie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
106106
Feltöltve
2012.03.08. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.08. 19:28

"Joliot-Curie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
436024
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2021.03.11. 18:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/100 • 42.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.11. 18:14
2015. február
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.03.11. 18:14
1 új fotót töltöttem a "Joliot-Curie" műlaphoz
12.03.10. 08:40
TundeK62 publikálta "Joliot-Curie" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.