Millenniumi emlékmű

Oroszlány, Haraszthegyi út 11.

Alternatív, helyi címek:Szent István és boldog Gizella

Oroszlány
Haraszthegyi út 11.
A 'Munkás Szent József plébánia' részeként, az épületegyüttes előtt...Teljes szövegA 'Munkás Szent József plébánia' részeként, az épületegyüttes előtt kialakított parkban található a domborműves emlékmű.Kevesebb szöveg

Felállítás2000


ocsovai andrás
2012.03.14. 17:15
Oroszlány katolikus templomának – az épületegyüttesnek – tervezője Ripszán János. Felszentelése 1994-ben történt. A templom védőszentje Munkás Szent József, búcsúnapja május 1.

Kampfl József alkotása kiegészíti a domb oldalában tagoltan elhelyezett, egyházi célokat szolgáló új épületek látványát.

Keresztény államiságunk 1000 éves évfordulójára készült képtartókápolna-szerű emlékmű domborműve első szent királyunkat és hitvesét ábrázolja, amikor az egyházat, az országot jelképező 'egy házat' felemelik az égieknek.
Az emlékmű írott lapján Szent István egy intelme olvasható:

'Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.'



Cím alapján hasonló

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oroszlány
Feltöltő
Azonosító
106044
Feltöltve
2012.03.07. 17:36
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/962 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.03.07. 17:36

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oroszlány
Feltöltő
Azonosító
106089
Feltöltve
2012.03.08. 16:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.03.08. 16:01

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oroszlány
Feltöltő
Azonosító
106090
Feltöltve
2012.03.08. 16:02
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1010 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.03.08. 16:02

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oroszlány
Feltöltő
Azonosító
106091
Feltöltve
2012.03.08. 16:02
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/820 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.03.08. 16:02

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Oroszlány
Feltöltő
Azonosító
106092
Feltöltve
2012.03.08. 16:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.03.08. 16:03
Összesen 5 fotó

Műlap története

12.03.14. 17:15
ocsovai andrás publikálta "Millenniumi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.