Marcali, Templom utca.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Holy Trinity Column

Marcali
Templom utca.
A plébániatemplom mellett található az alkotás.

Felállítás1884

Horváth Sándor (kőfaragó)

Aerdna
2012.03.08. 19:30
Gyermekkorom mindennapjai ehhez a szoborhoz kötődnek. Nem messze innen indultam nap, mint nap iskolába, néha ibolyát szedtem a templom fala mellett... A Szentháromság-szobor akkor is ezen a helyen állt, és ma is ott áll, vigyázón.

Az alkotást Kováts Vendel marcali kőműves állíttatta 1884-ben, és Horváth Sándor keszthelyi kőfaragó készítette.

Az alkotást a forrás szerint a templom elé állíttatták. A templom nyugati bejárata látható a szoborcsoport mögött, feltehetőleg – mivel a keresztet 1975-ben innen helyezték át az északi oldalra, a templom főbejárata elé – ezt a bejáratot használhatták akkoriban. Egy régi képeslap tanúsága szerint a templomot kerítés és dús növényzet (fasor) vette körül, a főbejárat előtti részen ezért nem volt lehetőség alkotások felállítására.

Az alkotás felső részén a Szentháromságot láthatjuk, alul három szent szobra áll, valószínűleg Szent László (fején korona, kezében bárd), Szent Pál (kezében könyv és kard) és Szent Rókus (kezében bot) került megformálásra.

Az alkotás nyilvántartott műemlék (2448-as számon).
Források:
http://www.marcali.plebania.hu/index.php?tart=pltp
Göröntsér Vera
2021.08.03. 09:36
A szobrot 2019-2020 során valóban felújították. A 2020 évi ünnepségen, Szentháromság vasárnapján tartott nyilvános szabadtéri szentmisén szerencsére már a helyén volt.
"Az ünnepre való tekintettel, a szentmise végén a plébános megáldotta a nemrég felújított Szentháromság szobrot, melyet még 1884-ben Kováts Vendel marcali földműves és felesége Fazekas Julianna állíttattak Isten dicsőségére a templom déli oldalán. .."
Források:
Újraindultunk 3. – Harmadik nyilvános szabadtéri szentmise Szentháromság vasárnapján (2020. június 7.) https://marcaliportal.hu/varosunk/47130-%C3%BAjraindultunk-3-%E2%80%93-harmadik-nyilv%C3%A1nos-szabadt%C3%A9ri-szentmise-szenth%C3%A1roms%C3%A1g-vas%C3%A1rnapj%C3%A1n

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
105915
Feltöltve
2012.03.05. 18:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.05. 18:38

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
105916
Feltöltve
2012.03.05. 18:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.05. 18:39

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
105917
Feltöltve
2012.03.05. 18:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.05. 18:40

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
105918
Feltöltve
2012.03.05. 18:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.05. 18:40

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
105919
Feltöltve
2012.03.05. 18:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.05. 18:41

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
105920
Feltöltve
2012.03.05. 18:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.05. 18:42

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
105922

105923
Feltöltve
2012.03.05. 18:56

Aerdna 12.03.05. 18:56

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238909
Feltöltve
2016.04.30. 19:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:34

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238910
Feltöltve
2016.04.30. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:35

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238911
Feltöltve
2016.04.30. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:36

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238912
Feltöltve
2016.04.30. 19:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:37

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238913
Feltöltve
2016.04.30. 19:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:38

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238914
Feltöltve
2016.04.30. 19:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:38

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238915
Feltöltve
2016.04.30. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:40

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238916
Feltöltve
2016.04.30. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:41

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238917
Feltöltve
2016.04.30. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:45

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285353
Feltöltve
2017.07.19. 22:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.19. 22:46

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285354
Feltöltve
2017.07.19. 22:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.19. 22:47

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285355

285356
Feltöltve
2017.07.19. 22:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.19. 22:48

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285357
Feltöltve
2017.07.19. 22:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.19. 22:49

"Szentháromság" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Horváth Sándor (kőfaragó)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
347593
Feltöltve
2019.03.24. 21:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.24. 21:08
2019
Összesen 23 fotó

Műlap története

21.08.03. 09:36
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.07.19. 22:49
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
17.07.19. 22:48
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
17.07.19. 22:47

17.07.19. 22:46
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
17.06.01. 17:10
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
13.04.15. 11:34
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.03.08. 19:30
Aerdna publikálta "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.