Sátoraljaújhely, Kossuth Lajos tér 5.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A sétáló Kazinczy

Sátoraljaújhely
Kossuth Lajos tér 5.
A Városháza előtt

Felállítás2011. szeptember 24.


Kiss Katalin
2012.03.03. 18:15
Sátoraljaújhelyen új Kazinczy Ferenc-szobrot kapott 2011-ben a sétálóutca. A bronz alak éppen a városházán működő levéltárba siet, ahol a nyelvújító 16 évig dolgozott.
A szoboravatás a várossá nyilvánítás 750. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat egyik kiemelt programja volt. Az ország első, egész alakos Kazinczy-szobrának alkotója Borsi Antal művésztanár, aki a 2 és fél mázsás szobor öntésére a szentendrei Bz-Art bronzöntőműhelyt kérte fel.

Kazinczy Ferenc író és nyelvújító 1816–1831 között volt a megye főlevéltárnoka. Hatalmas munkát végzett az iratok, okiratok rendezésével, különleges értékű gyűjteményegyütteseket alakított ki.
Kezdeményezésére bővítették ki a levéltári részt három új teremmel, majd 1844-ben az öt termet egymásba nyitották.
A Városháza északi szárnyának emeletén található Zemplén vármegye levéltára. Ennek berendezése műemlék, az országban szinte egyedülállóan őrzi a XVIII. és XIX. századi 'levelestárak' hangulatát.

Felállították a szobrot: http://www.zemplentv.hu/?p=24501

Átadták a szobrot: http://www.zemplentv.hu/?p=24683
További linkek
Kazinczy Ferenc: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kazinczy_Ferenc
Sátoraljaújhely: http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1toralja%C3%BAjhely
Borsi Antal: http://www.reformatus-sp.sulinet.hu/html/aktualis/2010_2011/borsiantal20100918/

Kiss Katalin műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105886
Feltöltve
2012.03.05. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ38/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:47

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105887
Feltöltve
2012.03.05. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:47

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105888
Feltöltve
2012.03.05. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:47

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105889
Feltöltve
2012.03.05. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:47

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105890
Feltöltve
2012.03.05. 15:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:48

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105891
Feltöltve
2012.03.05. 15:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:48

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105892
Feltöltve
2012.03.05. 15:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ37/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:49

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105893
Feltöltve
2012.03.05. 15:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:49

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
105894
Feltöltve
2012.03.05. 15:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.05. 15:49

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
109486
Feltöltve
2012.04.22. 14:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.22. 14:02

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
109487
Feltöltve
2012.04.22. 14:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.22. 14:02

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
109488
Feltöltve
2012.04.22. 14:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.22. 14:03

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201921
Feltöltve
2015.04.12. 23:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:57

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201922
Feltöltve
2015.04.12. 23:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:58

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201923
Feltöltve
2015.04.12. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:59

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201924
Feltöltve
2015.04.12. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:59

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
405527
Feltöltve
2020.06.07. 18:00
EXIF információk...
HUAWEI / AMN-LX9
ƒ18/10 • 1/100 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.07. 18:00

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
405528
Feltöltve
2020.06.07. 18:00
EXIF információk...
HUAWEI / AMN-LX9
ƒ18/10 • 1/50 • 3.6mm • ISO115

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.07. 18:00

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
465823
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2021.11.02. 15:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/125 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:57
2012. június
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.08.14. 21:08
A "Kazinczy Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.02. 15:57
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
20.06.07. 18:00
2 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
15.04.12. 23:59
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
15.04.12. 23:59
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
15.04.12. 23:58
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
15.04.12. 23:57
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
13.03.29. 16:47
A "Kazinczy Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.04.22. 14:03
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
12.04.22. 14:02
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
12.04.22. 14:02
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferenc" műlaphoz
12.03.03. 18:15
Kiss Katalin publikálta "Kazinczy Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.