Budapest, VIII. kerület, Múzeum utca 7.
Archív képek

Budapest
VIII. kerület, Múzeum utca 7.
Az emelet felé vezető márvány csigalépcső hajlatában áll.

Felállítás1955


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.03.08. 06:20
Keresek. Kezembe került Ádámfy József: 'A világ Kossuth szobrai' című könyve. Ebben a könyvben találtam rá a mellszoborra.

Olvasom: 'Kossuth Klub; Budapest VIII. Múzeum utca 7. sz.
A klubban található Kossuth-mellszobor Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása. A szobor a klub előcsarnokában áll magas, fekete talapzaton. A mellszobor életnagyságban ábrázolja Kossuthot.'

Ezek szerint (valamikor) számtalanszor mentem el mellette, már megint itt a felfedezés!
Az egykori Hadik-palota épületében – mai nevén – a TIT Kossuth Klub működik

Elindultam, megkerestem. Igen, ott áll. A szobrot nem mozgatták, látszólag nem változott semmi körülötte. Gyönyörű a felújított lépcső, megengedetten patinás a környezet – bár az a talapzat véleményem szerint alacsony.
Kossuth szigorú, gondterhelt tekintettel maga elé néz.

„Azt a követ, melyet a »historia patriae« [a haza történetének] útján felállítani tehetségem szerint én is segítettem, én nem »terminus«-nak szántam, mely határt jelöl, s azt mondja »eddig«, hanem útjelzőnek, mely azt mondja »előre«.”
1882. május 10-én Thallóczy Lajosnak írt leveléből.
Kiemelve Szabad György: Kossuth politikai pályája c. tanulmánya Epilógus című fejezetéből http://mek.niif.hu/04800/04881/html/szabadkpp0012.html – ill. a folytatás (a záró mondat előtt):

'Az Iratai ötödik kötetébe szánt utolsó írásában szerepét az óramutatóéhoz hasonlította, amely „jelzi az időt, mely jönni fog, melynek jönni kell, ha a magyar nemzet számára még tartottak fel jövőt a végzetek, és annak a jövőnek neve: szabad haza Magyarország szabad polgárainak”.'
A teljes tanulmány: http://mek.oszk.hu/04800/04881/html/index.htm
További linkek
Kossuth Lajosról a Wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos

A Kossuth-klub története (aktualitás): http://www.kossuth-klub.hu/kossuth-klub-tortenete



Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105650
Feltöltve
2012.03.01. 22:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.01. 22:05

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105651
Feltöltve
2012.03.01. 22:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.01. 22:07

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105652
Feltöltve
2012.03.01. 22:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.01. 22:07

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105653
Feltöltve
2012.03.01. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.01. 22:08

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105654
Feltöltve
2012.03.01. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.01. 22:08

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105655
Feltöltve
2012.03.01. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.01. 22:09

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105656
Feltöltve
2012.03.01. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.01. 22:09

Archív fotók

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Ádámfy József könyvéből kifotózott archív kép az alkotásról
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105763
Feltöltve
2012.03.02. 21:11
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.02. 21:11
Archív felvétel
Ádámfy József könyvéből kifotózott archív kép az alkotásról
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.06.11. 14:41
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
22.05.23. 19:40
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
18.11.14. 17:39
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
18.11.06. 16:35
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
18.06.28. 14:07
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
17.08.12. 12:18
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
17.06.26. 17:08
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
16.10.19. 09:14
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
12.03.08. 06:20
Göröntsér Vera publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.