Budapest, I. kerület, Lisznyai utca

Budapest
I. kerület, Lisznyai utca
Az iskola kertjében áll, és az utcáról is látható a szobor.

Felállítás1959


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.02.28. 19:10
Marton László honlapján már korábban is láttam ezt az alkotást. Azonosítani azonban csak most tudtam. Nem tudom, miért, hiszen az Artportal is jegyzi: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/marton-laszlo
Czakó utcai általános iskolát ír, talán akkor nem hozta le a kereső, most igen. Elindultam a címre. Szépen körbe lehet járni a kertet és a kerítésen át nézni a leánykát, amíg a Lisznyai utcában el nem érünk az általános iskolához, ami a tényleges cím.

Beszélgettem az igazgató úrral. Először is az igazgatói szobában rögtön megláttam és le is fényképeztem a szobor kisplasztikai változatát, ami a szekrény tetején áll. Igen csinos! Ennek is van története: az iskola korábbi igazgatója tulajdona volt, de mikor idős korba ért, az iskolának ajándékozta. Nagyon szép gesztus!
Az évszámból visszakövetkeztetve biztosra vehető, hogy a kertben látható szobor kifejezetten az iskola számára készült. 1958-ban épült az iskola mostani épülete, rögtön a beköltözést követően készült a szobor.
Később még kaptam egy képeslapot is, többnyire az iskolát mutatja, de középen, az iskola címere alatt a kerti szobor látható, mintegy az iskola jelképeként. Ezt a képeslapot kapják az iskola végzős diákjai emlékként.

Napsütéses nap volt – közvetlen a nagy hóesések után. Kimentem a kertbe és körbejártam a furulyázó kis alakot. A csizmámra kilós adagban tapadt a sár.
Csodás kis leányzó, fújja, zenél. Arca kedves, csupa figyelem, tekintete lágy, átszellemült. Haja lófarokban összefogva, rövid ruhácskában játszik a furulyáján, lábával veri a ritmust.
Megint egy kedves, zenés élmény!
További linkek
Az iskola honlapja: http://www.lisznyai.hu/

Az alkotóról: http://www.martonlaszlo.hu/

Blogbejegyzések a műlapról
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész 
mé blogja @ 2020.10.26. 19:41
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész  (Tapolca, Zala vármegye, 1925. november 5. – Budapest, 2008. október 5.)  Marton László Munkácsy Mihály-díjas, Magyarország Érdemes- és Kíváló Művésze, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Kossuth-díjas alkotó.




Cím alapján hasonló

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105309
Feltöltve
2012.02.25. 11:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:34

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105311
Feltöltve
2012.02.25. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:36

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105310
Feltöltve
2012.02.25. 11:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:35

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105313
Feltöltve
2012.02.25. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:36

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105314
Feltöltve
2012.02.25. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:37

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105312
Feltöltve
2012.02.25. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:36

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105315
Feltöltve
2012.02.25. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:38

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105316
Feltöltve
2012.02.25. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:38

"Furulyás lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105317
Feltöltve
2012.02.25. 11:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.25. 11:39
Összesen 9 fotó

Műlap története

13.03.02. 10:48
A "Furulyás lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.28. 19:10
Göröntsér Vera publikálta "Furulyás lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.