Székesfehérvár, Városház tér 1.

Angol cím:St. Stephen

Székesfehérvár
Városház tér 1.
Az alkotás a Városháza nagytanácstermében látható.

Felállítás1938

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Aerdna
2012.03.06. 19:10
A székesfehérvári Városháza épületegyüttesének átalakítására 1936. februárjától 1937. őszéig került sor. Az eredeti épület és a Zichy-palota ekkor már a város tulajdonában volt, lebontásra került a Bierbauer-ház, Obermayer-ház, és a Szigethy-ház. A Zichy-palota homlokzatát a tér felől 3, a Bazilika felől 5 ablaktengellyel bővítették, és a főépülettel összekapcsolták. Ekkor került kialakításra az új nagytanácsterem és a Városháza udvara is. Mindez már az 1938-as Szent István ünnepi évre való felkészülés része volt. 1938. augusztus 18-án az újonnan kialakított udvaron tartották a kihelyezett országgyűlést, ahol az 1938-as XXIV. törvénycikk augusztus 20-át, Szent István király napját nemzeti ünnepé nyilvánította. Az ünnepi év kapcsán Szent István halálának 900. évfordulójára emlékezett a város és az ország.

1938-ban a városban több alkotás került elhelyezésre, köztéren és intézményekben egyaránt. Az ünnepi események kapcsán a székesfehérvári Városháza nagytanácstermében kerültek elhelyezésre Ohmann Béla Árpád vezért és Szent Istvánt ábrázoló gyönyörű és hatalmas kőszobrai, melyek ma is méltóságot, tiszteletet sugároznak a teremben. Mindkét szobrot lényegre törően, letisztult vonalakkal formálta meg a művész. Az alkotások mintegy közrefogják a városháza vezetésének helyet adó magasított pódiumot. Fejük egymás felé fordul, Szent István jobbra, Árpád vezér balra néz.

Szent István alakja a teremben a falon, a karzat felől került elhelyezésre. Jobb kezében az országalma, a bal kezében pedig kard látható. A szobor szinte rásimul a falra.
A talapzat díszes, virágmintás faragványai között olvasható a felirat:
1000
1038
Szent István.
Az évszámok a talapzat oldalán, szent királyunk neve a talapzat elején látható.

A városháza épülete(i) nyilvántartott műemlék(ek) (forrás: Magyarország műemlékjegyzéke: Fejér megye, 1552, és 1520 szám).

Forrás: Demeter Zsófia–Gelencsér Ferenc: Örvendezz királyi város! 154. o.

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Árpád vezér
Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105279
Feltöltve
2012.02.24. 21:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 21:42

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105280
Feltöltve
2012.02.24. 21:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

105281
Feltöltve
2012.02.24. 21:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/10 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 21:43

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105395
Feltöltve
2012.02.26. 19:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.26. 19:56

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105399
Feltöltve
2012.02.26. 20:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.26. 20:36

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105396
Feltöltve
2012.02.26. 20:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.26. 20:02

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105290
Feltöltve
2012.02.24. 22:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 22:16

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105289
Feltöltve
2012.02.24. 22:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 22:08

"Szent István" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
347580
Fotózva
2015. június
Évszám
2015
Feltöltve
2019.03.24. 20:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.24. 20:35
2015. június
2015

"Szent István" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
347581
Fotózva
2015. június
Évszám
2015
Feltöltve
2019.03.24. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.24. 20:38
2015. június
2015
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.04.24. 14:38
Megérintettem a "Szent István" alkotást
12.03.06. 19:10
Aerdna publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.