Budapest, V. kerület, Ferenciek tere
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Ferenciek tere
A Ferenciek terén az aluljáróban található az alkotás.

Felállítás1976

Papp Oszkár (festőművész)
Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)

Ády
2012.02.12. 20:55
Már többször meg szerettem volna örökíteni ezt az alkotást, de mindig olyan sokan vannak az aluljáróban, hogy sohasem lehetett tiszta képet készíteni róla. Most valamilyen csoda folytán nagyon kevesen voltak, így sikerült lefotóznom.

A nagyméretű alkotás a Ferenciek terén a metróhoz vezető aluljáró falát díszíti. A Budapest formájával játszadozó, több mint hetven darabból álló tűzzománc kompozíciót Papp Oszkár festő, zománcművész tervai alapján a Bonyhádi Zománcgyár készítette. Az alkotásból mára több darab eltűnt. Sajnos a művész 2011-ben elhunyt, így ezeket már nehéz lesz pótolni.

A Ferenciek tere átépítése miatt az alkotás egyre nagyobb veszélyben van. Sajnos közben össze is graffitizték és megtörtént amitől féltünk, november 15-én le is bontották. Csak remélni tudjuk hogy egyszer felújítva visszakerül, és nem a kukában végezte.

Frissítés!
Szerencsére nem a kukában végezte az alkotás, hanem felújítva 2014. március elejétől újra látható az aluljáró egy másik pontján.
További linkek
Papp Oszkár festő, zománcművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/papp-oszkar

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186070
Feltöltve
2014.11.06. 11:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.06. 11:22

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158776
Feltöltve
2014.03.04. 15:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ28/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.03.04. 15:07

"Budapest" c. alkotás fotói

A megszépült "Budapest"
Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158654
Feltöltve
2014.03.03. 14:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.03.03. 14:08
A megszépült "Budapest"

"Budapest" c. alkotás fotói

"Budapest" új helyén
Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158655
Feltöltve
2014.03.03. 14:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.03.03. 14:10

158656

158775
Feltöltve
2014.03.04. 15:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ28/10 • 1/15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.03.04. 15:06

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200675
Feltöltve
2015.04.01. 18:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.01. 18:29

200676

200677
Feltöltve
2015.04.01. 18:30

Ády 15.04.01. 18:30

200678

217920
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2015.09.23. 16:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.09.23. 16:09
2014. december

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217919
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2015.09.23. 16:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.09.23. 16:08
2014. december

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217918
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2015.09.23. 16:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/28 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.09.23. 16:08
2014. december

Archív fotók

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104506
Feltöltve
2012.02.12. 16:38
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1800
ƒ340/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.12. 16:38
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104507
Feltöltve
2012.02.12. 16:39
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1800
ƒ320/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.12. 16:39
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104508
Feltöltve
2012.02.12. 17:53
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1800
ƒ320/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.12. 17:53
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104509
Feltöltve
2012.02.12. 17:54
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1800
ƒ360/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.12. 17:54
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104510
Feltöltve
2012.02.12. 17:55
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1800
ƒ360/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.12. 17:55
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104511
Feltöltve
2012.02.12. 17:56
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1800
ƒ460/100 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.12. 17:56
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104512
Feltöltve
2012.02.12. 17:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1800
ƒ400/100 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.12. 17:57
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104693
Feltöltve
2012.02.15. 16:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.15. 16:29
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104696
Feltöltve
2012.02.15. 16:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.15. 16:31
Archív felvétel

"Budapest" c. alkotás fotói

Az aluljáró átépítés közben!
Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130630
Feltöltve
2013.02.12. 14:49
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ28/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.02.12. 14:49
Archív felvétel
Az aluljáró átépítés közben!

"Budapest" c. alkotás fotói

Az aluljáró átépítés közben! 2013.10.29.
Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150804
Évszám
2013
Feltöltve
2013.11.01. 23:58
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.01. 23:58
2013, Archív felvétel
Az aluljáró átépítés közben! 2013.10.29.

"Budapest" c. alkotás fotói

Az eltűnt alkotás!
Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151980
Forrás
Neményi Margó
Feltöltve
2013.11.18. 10:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.18. 10:27

151981

Tervezés alatt

Orig: UVATERV
Képszám: 99396

238547
Feltöltve
2016.04.25. 21:46

Ády 16.04.25. 21:46

162651
Forrás
Képzőművészeti Világhét 1978, 1979, 1980 kiadványa
Évszám
1978
Feltöltve
2014.04.14. 14:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.14. 14:06
1978, Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Budapest" c. alkotás fotói

Készül az alkotás

Orig: UVATERV
Képszám: 99232
Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238548
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.04.25. 21:46
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.04.25. 21:46
Archív felvétel
Készül az...Teljes szövegKészül az alkotás

Orig: UVATERV
Képszám: 99232Kevesebb szöveg

"Budapest" c. alkotás fotói

FORTEPAN.HU, ADOMÁNYOZÓ: UVATERV KÉPSZÁM: 140046
Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354984
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1976
Feltöltve
2019.05.13. 18:09
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 19.05.13. 18:09
1976, Archív felvétel
FORTEPAN.HU, ADOMÁNYOZÓ:...Teljes szövegFORTEPAN.HU, ADOMÁNYOZÓ: UVATERV KÉPSZÁM: 140046Kevesebb szöveg

"Budapest" c. alkotás fotói

FORTEPAN.HU, ADOMÁNYOZÓ: UVATERV KÉPSZÁM: 140047
Alkotó
Papp Oszkár (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354985
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1976
Feltöltve
2019.05.13. 18:09
Képinfó
Alkotó a képen
(Papp Oszkár)
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 19.05.13. 18:09
1976, Archív felvétel
FORTEPAN.HU, ADOMÁNYOZÓ:...Teljes szövegFORTEPAN.HU, ADOMÁNYOZÓ: UVATERV KÉPSZÁM: 140047Kevesebb szöveg
Összesen 31 fotó

Műlap története

22.11.22. 13:29
Megérintettem a "Budapest" alkotást
19.05.13. 18:09
2 új fotót töltöttem a "Budapest" műlaphoz
19.04.04. 08:18
Megérintettem a "Budapest" alkotást
19.02.27. 11:34
Megérintettem a "Budapest" alkotást
19.02.05. 12:56
A "Budapest" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.15. 18:52
Megérintettem a "Budapest" alkotást
18.11.04. 11:59
Megérintettem a "Budapest" alkotást
18.09.22. 17:18
Megérintettem a "Budapest" alkotást
18.04.02. 11:06
Megérintettem a "Budapest" alkotást
18.02.14. 12:37
Megérintettem a "Budapest" alkotást
17.05.16. 15:23
Megérintettem a "Budapest" alkotást
17.03.19. 17:36
Megérintettem a "Budapest" alkotást
17.02.12. 16:52
Megérintettem a "Budapest" alkotást
17.01.06. 17:00
Megérintettem a "Budapest" alkotást
15.09.23. 16:09
1 új fotót töltöttem a "Budapest" műlaphoz
15.09.23. 16:08

14.03.04. 15:07
1 új fotót töltöttem a "Budapest" műlaphoz
14.03.04. 15:06
1 új fotót töltöttem a "Budapest" műlaphoz
14.03.03. 14:10

14.03.03. 14:08
1 új fotót töltöttem a "Budapest" műlaphoz
13.11.01. 23:58
1 új fotót töltöttem a "Budapest" műlaphoz
13.09.06. 11:27
A "Budapest" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.12. 14:49
1 új fotót töltöttem a "Budapest" műlaphoz
12.02.12. 20:55
Ády publikálta "Budapest" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.