Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)

Debrecen, Egyetem tér

Debrecen
Egyetem tér
A Debreceni Egyetem főépületének homlokzatán látható. Keleti oldalról az első.

Avatás2012. február 3.
Avatás1938

Róth Miksa (üvegművész)
Velledits Lajos (üvegművész)
Sós Károly (üvegművész)
Tóth Erzsébet (üvegművész)
Szabó Katalin (üvegművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2012.02.01. 20:47
A második világháborúban megsemmisült üvegablakokat 2009-től újítják meg. Először a Debrecent ábrázoló, középső készült el. Majd azt követte a Wittenberget, és Utrechtet ábrázoló 2010-ben.
Az utolsó kettőt 2011 tavaszán készítették, és helyezték el az üvegművészek. Aki figyelt, és én megtettem, észrevehette már tavaly nyáron, hogy teljes az ablakok sora.
Az egyetem viszont most, 2012-ben ünnepli 100 éves évfordulóját, ezért a hivatalos avató most volt.
Valójában ez volt az utolsóként betett ablak, és ezen az alkotáson szerepel az alkotók teljes névsora, és a rekonstrukciót kezdeményező, és abban részt vevők sora is.

Zürichről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%BCrich
A fotók egy része tavaly nyáron készült, az egyik diplomaosztón.
Zürich látképe a jogi fakultás jelképével van egy ablakon.

A mostani ünnepi programok: http://www.centenarium.unideb.hu/hu/cent-events-list

Volt pár információ, amit az avatáson hallottam, illetve nem láttam sehol megjelenni írásban.
Az egyetem épületét 1932-ben adták át, de az aula, ahol ezek az ablakok is vannak, csak 1938-ra, az elődintézmény, a Református Kollégium 400. évi évfordulós ünnepségére készült el. (Ugyanekkor avatták az épület előtti parkban álló reformátorok szobrait is.)
Az épület előtt, 1944 szeptemberében felrobbant bomba miatt semmisült meg az öt felső ablak. Ezek összesen 100 négyzetméternyi felületűek.

Az egyetem, készülve a centenáriumra, 2007-ben közbeszerzési pályázatot írt ki a rekonstrukcióra. A pályázaton négy művészcsoport vett részt, és a Velledits Lajos vezette cég nyerte meg. A pályázatra el kellett készíteni a Debrecen várost ábrázoló, vagyis középső üvegablakon látható angyal alakját, illetve egy részt az ornamentikát ábrázoló szélső bordűrből. Ez alapján döntött a zsűri.
2009-ben azt írta ez az oldal http://olomuveg.blog.hu/2009/06/16/orvendetes_sajtokozlemeny_avagy_levagott_fej_a_kard_hegyen, hogy Velledits Lajos a Magyar Restaurátor Kamara alelnöke volt.
Bemutattak az avatáson egy filmet, az üvegablak történetéről és a rekonstrukciós munkákról.

Az öt ablak, 50 millió forintba került az egyetemnek.
A függönyök végre lekerültek az ablakok mellől, úgyhogy teljes szépségükben láthatóak mostantól.
Az alkotás, a rekonstrukciót végző üvegművészek saját honlapján: http://templomablakanno.blog.hu/2012/02/07/debreceni_egyetem_3
További linkek
A Zürich-i Egyetem története: http://www.uzh.ch/about/portrait/history.html

http://www.dehir.hu/debrecen/ujra-pompaznak-az-egyetem-olomuveg-ablakai/2012/01/31/

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104020
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.01.31. 22:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.31. 22:35
2011. június

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Munka közben
Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104023
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2012.01.31. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.31. 22:37
2011. április
Munka közben

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Így néznek ki az ablakok, még a falhoz támasztva, beszerelés előtt.
Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104022
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2012.01.31. 22:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.31. 22:36
2011. április
Így néznek ki az ablakok, még a falhoz támasztva, beszerelés előtt.

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104248
Feltöltve
2012.02.04. 22:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.04. 22:33

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Zürich zászlója
Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104249
Feltöltve
2012.02.04. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.04. 22:34
Zürich zászlója

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Impresszum
Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104250
Feltöltve
2012.02.04. 22:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.04. 22:36
Impresszum

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104253
Feltöltve
2012.02.04. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.04. 22:39

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104255
Feltöltve
2012.02.04. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.04. 22:40

"Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. alkotás fotói

A jogi fakultás megjelenítése
Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
104247
Feltöltve
2012.02.04. 22:32
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.04. 22:32
A jogi fakultás megjelenítése
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.04.30. 10:54
Megérintettem az "Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" alkotást
17.01.16. 13:02
Az "Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.01. 20:47
TundeK62 publikálta "Egyetemi üvegablak V. (rekonstrukció)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.