Székesfehérvár, Országzászló tér 1.

Székesfehérvár
Országzászló tér 1.
Az alkotás a Múzeum épületének falán látható.

Felállítás2014. november 8.

Aerdna
2014.11.08. 12:33
2014. november 8-án 11.00 órakor felavatták Fitz Jenő ókortörténész, régész domborművét a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének falán. Fitz Jenő 1949-1985 között töltötte be az igazgatói posztot a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának – ma Szent István Király Múzeum – igazgatói székében.

Nagy Benedek alkotása a Múzeumi Panteon újabb darabja, méretét tekintve azonos az eddig felavatott domborművekkel.

A köszöntő beszédet dr. Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum igazgatója tartotta, az emléktáblát Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere avatta fel, miután megosztotta pár gondolatát Fitz Jenő munkásságával kapcsolatban a jelenlévőkkel. Beszédében kitért arra, hogy a szél előbb leplezi le a domborművet, mint ő maga. Fitz Jenő munkásságát részletesebben dr. Lukács László főmúzeológus ismertette. Elmondta, hogy mint a Múzeumi Panteon megálmodója, nagyon nehezen tudta megfogalmazni Fitz Jenő munkásságát olyan röviden, hogy az a domborműre mind ráférjen. Elmondta azt is, hogy Fitz Jenő volt az első „főnöke”, igazgatója a Múzeumban, és hogy jelenleg a negyedik igazgatóját „fogyasztja”, aki a magánéletében 43 éve a „parancsolója”. Fitz Jenő, az MTA doktora, és Gorsium feltárója volt. Ma gorsiumi munkáját Nádorfi Gabriella történész folytatja. Lukács László ismét megajándékozta a Múzeumot, ezúttal két angol nyelvű Fitz Jenő kiadványt adott a Múzeum könyvtárának, melyet Braila Mária könyvtáros vett át, illetve egy ma száz esztendős levelet – az I. világháború századik évfordulója kapcsán – adott át a Múzeum újkori gyűjteménye részére, melyet Bányai Balázs múzeológus vett át.

Az avatáson a Sebő Együttes és az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete színesítette előadásával a programot. A Sebő Együttes három dalából a harmadik kifejezetten a mai kor egyik műve volt, Varró Dániel egyik versét - Este fél kilenckor - adták elő megzenésítve.

Munkásságáról saját szavait idézem, a 60. születésnapja alkalmából vele készített interjúból:

Gorsium: „- Létezéséről természetesen tudtam, hiszen Rómer Flóris leírása nyomán már 1866 óta ismert a szakirodalomban. Sejteni lehetett azt is, hogy jelentős lelőhely, mégis, amikor 1958-ban, részben az idegenforgalmi hivatal biztatására hozzákezdtünk a feltáráshoz, még korántsem számítottam az azóta közismertté vált jelentős eredményekre.”

Munkásságának egyéb területei: „- Valóban igazságtalannak érzem, hogy csupán Gorsium-kutatóként könyvelnek el. Munkám egészéhez képest ez lényegesen kisebb rész. Tulajdonképpeni tudományos munkásságom kiterjed a Duna-vidék általános római kori történelmére, a gazdálkodás, a közigazgatás, a pénzforgalom területére, katonai és személyiségtörténetre. Ötszáznál több szakcikkem, huszonegynéhány önálló kötetem – ebből tizenhárom mondható könyvnek – jelent meg eddig, s ezeknek körülbelül csak egytizede foglalkozik Gorsiummal. … Ami a befektetett munkát és terjedelmet illeti, a legnagyobb a Duna-vidék III. századi pénzforgalmának történetével foglalkozik. Ez kétkötetes, csaknem ezeroldalas könyv. 1978-ban jelent meg az Akadémia Kiadó és a bonni Habelt Kiadó gondozásában német nyelven. Voltaképp egy Gorsiumban talált 3000 éremből álló pénzlelet indította el, de a teljes munkához több mint száz gyűjtemény, mintegy 120 ezer érme vizsgálatát végeztem el.”

A domborművet Fitz Jenő halálának harmadik évfordulóján avatták fel. Az alkotás Székesfehérvár kilencedik új köztéri alkotása 2014-ben.

További képek és az avatás meghívója: https://www.kozterkep.hu/profile/Aerdna/folders/2159?auth_key=58d6e00afc6f6c405570af8917eb3ae2
Források:
Az avatás meghívója.
Nemcsak Gorsium – Látogatás a 60 éves Fitz Jenőnél. In: Fejér Megyei Hírlap, 1981. február 8. 13. o.

Blogbejegyzések a műlapról
Nagy Benedek
Aerdna blogja @ 2014.05.14. 21:23
Nagy Benedek 1941. március 15-én született, a Csallóközben, Pozsonytól nem messze, Illésházán. Rábapordány volt a következő „megálló”, itt nevelkedett, majd Pápán, a Pápai Tanítóképzőben tanult, itt végezte a középiskolát. Ezt követően két esztendőn keresztül tanított Rábacsanakon, ahol a...

Aerdna műlapja

Tagi gyűjteményben
Múzeumi panteon
Tagi gyűjteményben
Székesfehérvári panteon

Cím alapján hasonló

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186156
Feltöltve
2014.11.08. 12:24
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:24

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186157
Feltöltve
2014.11.08. 12:24
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO160

186158
Feltöltve
2014.11.08. 12:24
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:24

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186159
Feltöltve
2014.11.08. 12:25
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:25

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186160
Feltöltve
2014.11.08. 12:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:26

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186161
Feltöltve
2014.11.08. 12:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:26

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186162
Feltöltve
2014.11.08. 12:27
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:27

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186163
Feltöltve
2014.11.08. 12:27
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

186164
Feltöltve
2014.11.08. 12:28
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:28

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186165
Feltöltve
2014.11.08. 12:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:28

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186166
Feltöltve
2014.11.08. 12:29
Képinfó
Alkotó a képen
(Nagy Benedek)
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:29

"Fitz Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186167
Feltöltve
2014.11.08. 12:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.08. 12:30
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.06.02. 12:05
Megérintettem a "Fitz Jenő" alkotást
17.04.24. 13:24
Megérintettem a "Fitz Jenő" alkotást
14.11.08. 12:33
Aerdna publikálta "Fitz Jenő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.