Visegrádi utcai ház üvegfestménye

Budapest, XIII. kerület, Visegrádi utca

Budapest
XIII. kerület, Visegrádi utca
A ház félemeletén, a lépcsőfordulóban látható.

Felállítás1942

Zsellér Imre (üvegművész)
Tóth Erzsébet (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2012.01.26. 17:02
Egy kiállításra voltam hivatalos, Tóth Erzsébet üvegfestőtől hallottam erről a napjainkban olyan ritka, eredeti üvegfestményről. Elindultam megkeresni.
Mintha mementóként állna a ház a Visegrádi utcában. Nem lakom messze, gyalog indultam és csak csodálkoztam! Körülbelül négy, különböző időszakban épült lakótelep - újabban lakópark épületei között vezetett az utam, amíg odaértem, sőt, a Váci út felé még más, modern építmények is láthatók.
Másrészt úgy alakult, hogy a ház mellett mindkét oldalon, és mögötte is kertek vannak (óvoda működik ott többek között), így három emeletével kimagaslik a környezetből. 1942-ben épült, belül hordozza a kor jegyeit. Márvány borítja a lépcsőház két oldalát a magasföldszintig, a mennyezeten finom stukkódíszek, a ház karbantartva.

Szemben vonzza a szemet az üvegfestmény. Talán a legnagyobb ritkaság, lakóházban ilyen kincset őrizni, páratlan érték.
Megkérdeztem, szabad asszociáció szerint esetleg Weöres Sándor 'Holdbeli csónakos' című műve ihlette a központi motívumot. Persze ez csak feltételezés, de alátámasztja az a tény, hogy a mű egy évvel korábban íródott (a Nemzeti Színházban mutatták be első alkalommal).
A lényegen nem változtat, ez a gyöngyszem egy lakóházban fennmaradhatott - mint ilyen, Zsellér Imre munkásságán belül talán egyedülálló.

Hír az üvegfestményről a lelkes kutatók által fejlesztett templomablakanno oldalán: http://templomablakanno.blog.hu/2011/09/09/rejtett_kincsek_1#more3212774
Zsellér Imréről, Róth Miksa tanítványáról a felkutatott, ismerhető adatok ugyanott: http://templomablakanno.blog.hu/2011/08/03/elveszett_uvegfestok_nyomaban_v#more3121752
További linkek
Üveg a könyvek között (tudósítás egy decemberi kiállításról) - Palka József, Zsellér Imre és László, Tóth Erzsébet: http://ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=17628:%C3%BCveg-a-k%C3%B6nyvek-k%C3%B6z%C3%B6ttflexi=1&cikk=17628&rovat=43&szam=2011.11.27.&ujsag=1&option=com_flexicontent&view=category&cid=1&Itemid=28

Cím alapján hasonló

"Visegrádi utcai ház üvegfestménye" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Tóth Erzsébet (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
103570
Feltöltve
2012.01.24. 11:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.24. 11:35

"Visegrádi utcai ház üvegfestménye" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Tóth Erzsébet (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
103571
Feltöltve
2012.01.24. 11:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

103575
Feltöltve
2012.01.24. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.24. 11:37

"Visegrádi utcai ház üvegfestménye" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Tóth Erzsébet (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
103573
Feltöltve
2012.01.24. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Göröntsér Vera 12.01.24. 11:36

103574
Feltöltve
2012.01.24. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.24. 11:36

"Visegrádi utcai ház üvegfestménye" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Tóth Erzsébet (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
103572
Feltöltve
2012.01.24. 11:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.24. 11:35

"Visegrádi utcai ház üvegfestménye" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Tóth Erzsébet (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
103576
Feltöltve
2012.01.24. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.24. 11:37

"Visegrádi utcai ház üvegfestménye" c. alkotás fotói

Restaurálás után - Tóth Erzsébet ajándéka
Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)Tóth Erzsébet (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
121139
Feltöltve
2012.10.12. 16:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.10.12. 16:24
Restaurálás után - Tóth Erzsébet ajándéka
Összesen 8 fotó

Műlap története

12.01.26. 17:02
Göröntsér Vera publikálta "Visegrádi utcai ház üvegfestménye" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.