Szolnok, Balogh Béla út 14.
Archív képek

Állapot: Átmenetileg nincs a helyén

Alternatív, helyi címek:Zsuzsi-szobor
Angol cím:Tree Planting girl

Szolnok
Balogh Béla út 14.
Az alkotó örökösénél, retaurálja.

Avatás1974. május 26.
Avatás


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth György-Gyigyi
2013.02.13. 08:59
Az egész alakos bronz szobrot 1974-ben állították fel a szolnoki Tallinn körzeti általános iskola udvarán. A szobor egybeforrt az ott tanult egykori diákokkal; szinte minden ott tanult diák szívesen emlékezik vissza rá. „A Zagyva partjáról pont be lehetett látni az udvarra és a szoborra.”
Így került az én érdeklődésembe is. Megkerestem a fényképezőgépemmel, de mára sajnos csak a hűlt helye van.
Összevonták a Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolát a Tallinn iskolával és 2008-ban a szobornak is mennie kellett. A leány előtt lévő facsemete kitört. Az alkotás restaurálás céljából a szobrászművész örököséhez, fiához, Tóth Dávid szobrászművészhez került, aki szívügyének is tekinti édesanyja alkotásának restaurálását.
Azóta csak találgatni lehet, hogy mikor kerül vissza Szolnokra -- igaz az alkotás helye már kijelölésre került.
Remélhetőleg nemcsak a kérdésekre a válaszok kerülnek a helyükre, de a restaurált „Faültető lány” bronz szobra is.



Közös gyűjteményben
Megrongált szobrok

Cím alapján hasonló

"Faültető lány" c. alkotás fotói

Nemrég találtam ezt a képet, ez még az eredeti helyén, a Tallinn iskolában készült.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
176280
Forrás
Ismeretlen fotós.
Feltöltve
2014.08.19. 09:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 14.08.19. 09:46
Nemrég találtam ezt a képet, ez még az eredeti helyén, a Tallinn iskolában készült.

"Faültető lány" c. alkotás fotói

Az iskola udvarán ált, a Zagyva folyó partjáról jó betekinthető helyen.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
103356
Feltöltve
2012.01.20. 17:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.01.20. 17:05
Az iskola udvarán ált, a Zagyva folyó partjáról jó betekinthető helyen.

"Faültető lány" c. alkotás fotói

Az alkotás régi helye a volt Tallinn iskolában
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
137020
Feltöltve
2013.04.28. 17:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.04.28. 17:08
Az alkotás régi helye a volt Tallinn iskolában

Archív fotók

"Faültető lány" c. alkotás fotói

Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194863
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
408462
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1974
Feltöltve
2020.07.07. 20:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.07.07. 20:08
1974, Archív felvétel
Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194863
Összesen 4 fotó

Műlap története

21.02.04. 11:11
A "Faültető lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.07. 20:08
1 új fotót töltöttem a "Faültető lány" műlaphoz
19.05.27. 11:44
A "Faültető lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.27. 09:42
A "Faültető lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.08. 10:34
A "Faültető lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.13. 08:59
Tóth György-Gyigyi publikálta "Faültető lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.