Budapest, XIII. kerület, Szent István körút 14.

Budapest
XIII. kerület, Szent István körút 14.
A színház földszinti folyosóján látható.

Avatás1984. május 14.


Göröntsér Vera
2012.01.14. 22:09
Jób Dániel (1880-1955) rendező, színházigazgató, író, újságíró a XX. század elején, ill. közepe táján volt a Vígszínház kiemelkedő egyénisége.

Színikritikusként kezdte pályáját, de már 1909-ben rendezőként dolgozott a színháznál, melynek később (1921) művészeti igazgatója lett. Ezt követően vállalkozó igazgatóként, majd 1945-től rövid ideig, de közel két évig visszakerült a Vígszínház élére.

'Jób Dániel a Vígszínház új irányú, a belső realizmusra törekvő stílusát folytatta és fejlesztette tovább rendezéseiben. A természetes, könnyed játékstílus mellett képzőművészeti és látványelemekkel is növelte az előadások vonzerejét. Igazgatósága idején a színház műsorába, noha annak fő irányát nem változtatta meg, komolyabb drámai bemutatókat is iktatott... 1945 után, a megváltozott helyzetben ő sem tudta ott folytatni, ahol abbahagyta.'
Írói tevékenysége: tárcák, novellák, drámák, ill. fordítások.
Forrás a Vígszínház honlapja: http://vigszinhaz.hu/tarsulat/143+j%C3%B3b+d%C3%A1niel/
https://www.theatre-architecture.eu/hu/db/?theatreId=55

Csokornyakkendője jellegzetes, az elegancia elsődleges követelmény volt a 'Szent István körúti szentély környékén' http://www.criticailapok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=38221&catid=24
További linkek
A Vígszínházról: http://vigszinhaz.hu/hu/a-szinhaz/



Kapcsolódó
Harsányi Zsolt
Kapcsolódó
Ditrói Mór
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102230
Feltöltve
2012.01.01. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.01. 16:45

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102231
Feltöltve
2012.01.01. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.01. 16:45

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102232
Feltöltve
2012.01.01. 16:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.01. 16:46

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102233
Feltöltve
2012.01.01. 16:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.01. 16:46

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102234
Feltöltve
2012.01.01. 16:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.01. 16:49

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227657
Feltöltve
2015.12.22. 23:14
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.12.22. 23:14

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
339439
Fotózva
2016. április
Évszám
2016
Feltöltve
2019.01.16. 17:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.16. 17:32
2016. április
2016

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
339440
Fotózva
2016. április
Évszám
2016
Feltöltve
2019.01.16. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.16. 17:32
2016. április
2016

"Jób Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
339441
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.16. 17:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.16. 17:34
2016. április
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.02.06. 14:34
Megérintettem a "Jób Dániel" alkotást
18.11.27. 15:29
Megérintettem a "Jób Dániel" alkotást
17.10.25. 18:51
Megérintettem a "Jób Dániel" alkotást
16.04.07. 17:03
Megérintettem a "Jób Dániel" alkotást
15.12.22. 23:14
1 új fotót töltöttem a "Jób Dániel" műlaphoz
15.12.22. 21:46
Megérintettem a "Jób Dániel" alkotást
12.01.14. 22:09
Göröntsér Vera publikálta "Jób Dániel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.