Budapest, II. kerület, Fény utca
További képek a Fotólistában

A Széll Kálmán tér közelében található Millenáris Park udvarán áll az alkotás.

Felállítás2009

Ády
2011.12.29. 20:26
A Millenáris Park a múlt században Ganz Ábrahám gyáregysége volt. A műemléki védettség alatt álló gyárcsarnokokat 2000-től felújították és kulturális funkciót kaptak. Itt, a park területén találjuk Rajcsók Attila fiatal szobrászművész alkotását. A három méter magas krómacél lapokból álló plasztika egy almacsutka modern megformálása.
A szobrot a Market Építő Zrt. állíttatta 2009-ben.

Így írnak az állíttatók a plasztikáról:
"Rajcsók Attila 'Almacsutka' című alkotása fiatalos és jókedvű. A lerágott alma csutkájának esendő, törékeny volta 3 méteres magasságra arányosan került felnagyításra, ám összességében mégsem naturális és nem is realisztikus megoldást választ a művész, ütközteti a törékenységet az állandósággal, az átlényegülést pedig tovább fokozza a műtárgy anyagának megválasztásával. A krómacél ridegsége jelentősen oldódik a hegesztés által, illetve a csutka íveinek határozott formakövetésével. Az épített környezet és a park viszonyában jó kiegészítő ez a tárgy, hiszen a racionális és érzelmi világ között a szobor oldott játékossága ötletesen képez hidat. A Millenáris Park közönségének körében jókedvet generáló mű formaépítése a nemzetközi tendenciáknak egyértelműen megfelel, hasonló plasztikai megoldások világszerte számos 'fontos' helyen visszaköszönnek." Forrás: market.hu
További linkek
Rajcsók Attila szobrászművész életrajza:http://www.tarsalgogallery.com/portfolio/rajcsok-attila/
Millenáris Park története: http://hu.wikipedia.org/wiki/Millen%C3%A1ris

Ády műlapja

Kapcsolódó
Ganz-sípok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102014
Feltöltve
2011.12.29. 20:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.12.29. 20:15

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102015

102016
Feltöltve
2011.12.29. 20:16

Ády 11.12.29. 20:16

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102017

102018
Feltöltve
2011.12.29. 20:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.12.29. 20:17

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102019
Feltöltve
2011.12.29. 20:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.12.29. 20:18

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102020

102022
Feltöltve
2011.12.29. 20:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.12.29. 20:19

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102021
Feltöltve
2011.12.29. 20:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.12.29. 20:18

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109807
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.04.25. 17:01
EXIF információk...
SAMSUNG / SAMSUNG PL60 / VLUU PL60 / SAMSUNG SL420
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.25. 17:01
2011. július

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188776
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2014.11.30. 18:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 18:25
2014. február

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310552
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2018.04.26. 09:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/85 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.26. 09:29
2014. február

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310553
Feltöltve
2018.04.26. 09:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.26. 09:30

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310554
Feltöltve
2018.04.26. 09:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.26. 09:31

Adalék vagy máshol

"Csutka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310555
Feltöltve
2018.04.26. 09:31
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.26. 09:31
Összesen 15 fotó

Műlap története

18.04.26. 13:34
A "Csutka" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.26. 09:31
1 új fotót töltöttem a "Csutka" műlaphoz

18.04.26. 09:30
1 új fotót töltöttem a "Csutka" műlaphoz
18.04.26. 09:29
1 új fotót töltöttem a "Csutka" műlaphoz
18.04.25. 12:38
Megérintettem a "Csutka" alkotást
17.04.22. 11:33
Megérintettem a "Csutka" alkotást
14.11.30. 18:25
1 új fotót töltöttem a "Csutka" műlaphoz
12.04.25. 17:01
1 új fotót töltöttem a "Csutka" műlaphoz
11.12.29. 20:26
Ády publikálta "Csutka" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.