József a kis Jézussal a karján

Veszprém, Iskola utca 5.

Veszprém
Iskola utca 5.
A Congregatio Jesu /Angolkisasszonyok/ Leánygimnáziumának kertjében, a...Teljes szövegA Congregatio Jesu /Angolkisasszonyok/ Leánygimnáziumának kertjében, a templom hátsó falánál látható az alkotás.Kevesebb szöveg

Felállítás2004

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2011.12.25. 11:36
Karácsony van, a keresztény egyházak december 25-én ünneplik Jézus születésének napját. Talán egy Szent család című szobor lenne megfelelő és aktuális, de ilyen sajnos nem szerepel a gyűjteményemben.

Karácsony ünnepét ugyanakkor szinte mindenki megtartja - így vagy úgy. Van, aki hite szerint, vagy hagyománytiszteletből, szokásból... de mindenképpen úgy, hogy a család - a lehetőségek szerint - összegyűlik. A karácsony az öröm, a béke, a család és az otthon ünnepe.

Szent József Jézus nevelőapja - Mária férje, a Szent család feje. Elfogadta jegyesét, Máriát gyermekével együtt és feleségül vette.
Mária az 'angyali üdvözlet' által értesült elhivatottságáról, József álmában kapott hírt, feladata, hogy vállalja az apaságot. Így vette el Máriát, a Jézus nevet ő adta a születendő gyermeknek. Jézus, 'Istennek fia', Betlehemben született egy jászolban, ide hozták ajándékaikat a 'háromkirályok', akiket egy fényes csillag vezetett útjukon.

A kettős ábrázolása nem egyedülálló. Gyakran látni őket képzőművészeti alkotásokon, a gyermek Jézus József karján ül - itt a bal karján. József másik kezében egy liliomot tart, ami közismerten az ártatlanság szimbóluma. A kis Jézus, mint a legtöbb ábrázoláson, itt is pufók és éppen olyan, mint bármelyik korabeli gyermek, bizalommal bújik apjához.

Az alkotóval bajban vagyok. Nevét és a szobor más paramétereit 'készen' kaptam, de úgy tűnik, ezen a néven már a harmadik generáció (ifj. Máriahegyi János már 2001-ben elhunyt), bővebb adatot azonban nem találtam.
További linkek
Karácsony - a Wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kar%C3%A1csony

Szent Józsefről a katolikus.hu lapon: http://www.katolikus.hu/szentek/0319.html

Cím alapján hasonló

"József a kis Jézussal a karján" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
101905
Feltöltve
2011.12.24. 13:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.12.24. 13:43

"József a kis Jézussal a karján" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
101906
Feltöltve
2011.12.24. 13:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/550 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.12.24. 13:44

"József a kis Jézussal a karján" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
101908
Feltöltve
2011.12.24. 13:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/550 • ISO64

101907

101909
Feltöltve
2011.12.24. 13:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/105 • ISO64

Göröntsér Vera 11.12.24. 13:45

101910
Feltöltve
2011.12.24. 13:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/100 • ISO64

101912
Feltöltve
2011.12.24. 13:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1100/100 • 1/220 • ISO64

101911
Feltöltve
2011.12.24. 13:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1000/100 • 1/85 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.12.24. 13:45

"József a kis Jézussal a karján" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
101913
Feltöltve
2011.12.24. 13:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/105 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.12.24. 13:48

"József a kis Jézussal a karján" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
102366
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.03. 19:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.03. 19:04
2011. július

"József a kis Jézussal a karján" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
102367
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.03. 19:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.03. 19:04
2011. július
Összesen 11 fotó

Műlap története

12.11.21. 16:42
A "József a kis Jézussal a karján" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.01.03. 19:04
1 új fotót töltöttem a "József a kis Jézussal a karján" műlaphoz

11.12.25. 11:36
Göröntsér Vera publikálta "József a kis Jézussal a karján" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.