Székesfehérvár, Országzászló tér

Székesfehérvár
Országzászló tér
Az alkotás a Szent István Király Múzeum épületének falán látható.

Felállítás2011. december 14.

Aerdna
2011.12.14. 15:45
2011. december 14-én szerdán délelőtt 10.00 órakor az Országzászló téren emléktábla avatással emlékeztek Marosi Arnold múzeumalapítóra, a Szent István Király Múzeum első igazgatójára. A bronzból készült domborműves emléktáblát dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Demeter Zsófia múzeumigazgató és Dékány Árpád Sixtusz zirci főapát leplezte le.

A bronzból készített dombormű Nagy Benedek szobrászművész munkája. Marosi Arnold emléktáblája első darabja egy tervezett emléktábla sorozatnak, melyeket a múzeum falán helyeznek majd el.

Marosi Arnold pályája elején ciszterci szerzetesként és földrajz-természetrajz szakos tanárként vállalt állást a székesfehérvári Ciszterci Gimnáziumban, majd Pécsen a Ciszterci Főgimnáziumban. Pécsen a városi múzeum igazgatójaként is tevékenykedett. Fehérvári múzeumépítő tevékenysége röviddel a városba érkezése után, 1910-ben már sikert aratott: a városba kerülve első igazgatójává választotta az újjáalakuló Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület, így fiatal tanárként és képzett múzeumi szakemberként vitte sikerre Múzeumegyesület megalapítását. Ezzel szervezeti keretet adott egy modern múzeum, a mai megyei múzeumi szervezet közvetlen elődjének kiépítéséhez, illetve a múzeumüggyel szívesen foglalkozó civil szervezetet teremtett. 1910-től haláláig a múzeumügy minden részfeladatát maga végezte el, később támogatókat, segítőket szerzett. Marosi Arnold volt a szerkesztője a Székesfehérvári Szemlének, melyben folyamatosan tájékoztatta a város közönségét a múzeumi munkáról, gyűjtésekről, cikkezett az akkori emlékművek, szobrok felállításáról.

Marosi Arnoldról utcát is neveztek el Székesfehérváron, mely nem messze található a múzeum épületétől.

Képgaléria az avatásról: http://www.szekesfehervar.hu/viewer.php?image=0&group=92678
Forrás: meghívó az eseményre, http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_92697

Blogbejegyzések a műlapról
Nagy Benedek
Aerdna blogja @ 2014.05.14. 21:23
Nagy Benedek 1941. március 15-én született, a Csallóközben, Pozsonytól nem messze, Illésházán. Rábapordány volt a következő „megálló”, itt nevelkedett, majd Pápán, a Pápai Tanítóképzőben tanult, itt végezte a középiskolát. Ezt követően két esztendőn keresztül tanított Rábacsanakon, ahol a...

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Weöres Sándor
Tagi gyűjteményben
Múzeumi panteon
Tagi gyűjteményben
Székesfehérvári panteon

Cím alapján hasonló

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
101512
Feltöltve
2011.12.14. 15:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.12.14. 15:41

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
101513
Feltöltve
2011.12.14. 15:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/50 • ISO64

101514
Feltöltve
2011.12.14. 15:42

Aerdna 11.12.14. 15:42

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
101515
Feltöltve
2011.12.14. 15:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/80 • ISO64

101516
Feltöltve
2011.12.14. 15:43

Aerdna 11.12.14. 15:43

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
101517

101518
Feltöltve
2011.12.14. 15:44
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.12.14. 15:44

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
101520
Feltöltve
2011.12.14. 15:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.12.14. 15:59

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
101519
Feltöltve
2011.12.14. 15:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.12.14. 15:44

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
133200
Feltöltve
2013.03.12. 00:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/180 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.12. 00:55

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
138171
Feltöltve
2013.05.13. 16:21
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.05.13. 16:21

"Marosi Arnold" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
187273
Feltöltve
2014.11.19. 18:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.19. 18:19
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.06.02. 12:04
Megérintettem a "Marosi Arnold" alkotást
17.04.24. 13:23
Megérintettem a "Marosi Arnold" alkotást
14.11.19. 18:19
1 új fotót töltöttem a "Marosi Arnold" műlaphoz
13.05.13. 16:21
1 új fotót töltöttem a "Marosi Arnold" műlaphoz
13.03.12. 00:55
1 új fotót töltöttem a "Marosi Arnold" műlaphoz
11.12.14. 15:45
Aerdna publikálta "Marosi Arnold" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.