Pálos Károly-emléktábla

Szombathely, Rumi út 142.

Szombathely
Rumi út 142.
Az üzem kapuján belépve, néhány méterre, az irodaépület falán látható.

Felállítás2004. október 23.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Vódli József
2011.11.20. 22:07
A Nett-Pack Kft. portását köszönet illeti, nem állított akadályt az elé, hogy az üzem területén fényképeket készítsek. Sajnos elmulasztottam a nevét megkérdezni, azt nem írhatom ide.
Dr. Pálos Károly 1903. május 13-án született Szombathelyen, szegény napszámos családban, Piskor Károlyként. A Premontrei Gimnáziumban, majd a Papnevelő Intézetben tanult, de nem érzett elhivatottságot a papi pálya iránt, így 1922 őszén beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi fakultására, majd állami hivatalokat töltött be. 1933-ban egy BM-engedéllyel a kor szokásához híven nevét magyarosítja. 1934-ben ő lett az Országos Szegényügyi Hivatal vezetője, s ezt követően egész életét a 'szegénygondozás' ügyének szentelte E témában több korszakalkotó tanulmánya, könyve is megjelent. 1944. okt. 23-án egy autóbalesetben vesztette életét. A szombathelyi Szent Márton temetőben helyezték örök nyugalomra. E kiváló férfiú életművét tekintette iránymutatónak a Savaria Nett-Pack Kft. vezetősége, és művei ismételt kiadása mellett emléktáblát helyeztetett el az intézmény épületének falán, valamint évente kiadásra került egy Pálos Károly-emlékplakett. Az emléktáblát 2004. okt. 23-án avatták, amely kb 80x60 cm-es szürke gránitlapra applikált bronz portré és bronz betűs felirat látható.
/Köszönöm Marosits József szobrászművész úrnak a segítséget./
További linkek
http://www.csskszhely.hu/pk.htm



Cím alapján hasonló

"Pálos Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
100150
Feltöltve
2011.11.18. 16:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ630/100 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.11.18. 16:37
Összesen 1 fotó

Műlap története

11.11.20. 22:07
Vódli József publikálta "Pálos Károly-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.