Verancsics Faustus domborműves emléktáblája

Veszprém, Vár u. 3.

Veszprém
Vár u. 3.
A veszprémi vár bejáratánál, az Óváros tér felől haladva a boltív előtt, balra

Felállítás2011. szeptember 30.

Csuhai István
2011.11.06. 21:45
Verancsics Faustus 1551-ben született Sibenikben, 1617-ben halt meg Velencében, főpap, humanista polihisztor, feltaláló és történetíró, a maga korában igen modernnek számító ötnyelvű szótár szerkesztője volt. 1579-től Veszprémben élt, ahol várkapitányként és a püspökség három megyében fekvő birtokainak kormányzójaként tevékenykedett, egészen 1582-ig, mikor Prágába távozott. Élete e rövid szakaszának állít emléket a Diénes Attila által készített és nemrégiben felavatott bronz domborműves emléktábla.

A tábla fő grafikai elemként Verancsics a találmányainak vázlatos leírásával szolgáló Machinae novae című, a halála előtti évben megjelent művének 38. rajzát, az ejtőernyőt veszi alapul. Verancsics ezt 'repülő embernek' nevezi, és a néhány soros leírás így szól: 'Négy egyforma rúdon kifeszített négyszögletes vászon sarkaihoz erősített kötelek segítségével minden baj nélkül leszállhat az ember a földre a toronyból vagy más magas helyről. Mert ha éppen ebben az időben szélcsend is van, a lezuhanó ember súlya szelet támaszt, ami a vásznat lelassítja, nehogy hirtelen essen le, hanem lassan érjen földet. A vászon nagyságát az ember súlyának megfelelően kell kimérni.' A könyv, melynek legelső magyar kiadása 1985-ben, a Magyar Hírmondó című sorozatban jelent meg, és amelynek 41-42. oldaláról a fenti leírást idéztem, összesen egy híján ötven hasonló, mai szemmel nézve is korszakosnak tekinthető találmányt mutat be, malmokat, hidakat, hajókat főként, de például az ejtőernyő után az úszógumit (igaz, ezt ő hón alá hajtogatható csónaknak tekinti). Elképzelhető, hogy a tudománytörténetileg kiemelkedő fontosságú munka illusztrációit mégsem ő, hanem egy barátja készítette, és tény, hogy a találmányok nem az ő ötletei vagy útmutatásai alapján valósultak meg végül, az egész mégis, úgy, ahogy van, gyönyörű.
További linkek
Az avatási ünnepségről:

http://www.veszprem.hu/veszpremieknek/nemzetkozi-kapcsolatok/2597-ersoed-kapcsolat

Cím alapján hasonló

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
99012
Feltöltve
2011.11.06. 20:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO450

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.11.06. 20:55

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
99013
Feltöltve
2011.11.06. 20:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.11.06. 20:56

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
99014
Feltöltve
2011.11.06. 20:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.11.06. 20:59

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Kilátás a Várkapu oldalfalán elhelyezett emléktábla felől
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
105156
Feltöltve
2012.02.22. 23:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H55
ƒ35/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Máthé Éva 12.02.22. 23:05
Kilátás a Várkapu oldalfalán elhelyezett emléktábla felől

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Az emléktábla az avatás után
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
105157
Feltöltve
2012.02.22. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H55
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Máthé Éva 12.02.22. 23:08
Az emléktábla az avatás után

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
131770
Feltöltve
2013.02.28. 08:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.02.28. 08:56

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141270
Feltöltve
2013.06.22. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.22. 16:06

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141271
Feltöltve
2013.06.22. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.22. 16:06

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141272
Feltöltve
2013.06.22. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.22. 16:07

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522472
Feltöltve
2023.04.18. 07:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.18. 07:59

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522473
Feltöltve
2023.04.18. 07:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.18. 07:59

"Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522474
Feltöltve
2023.04.18. 07:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.18. 07:59
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.04.18. 07:59
3 új fotót töltöttem a "Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" műlaphoz
17.08.23. 16:16
Megérintettem a "Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" alkotást

17.08.11. 15:36
Megérintettem a "Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" alkotást
13.06.22. 16:07
1 új fotót töltöttem a "Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" műlaphoz
13.06.22. 16:06

13.02.28. 08:56
1 új fotót töltöttem a "Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" műlaphoz
12.02.22. 23:08
1 új fotót töltöttem a "Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" műlaphoz
12.02.22. 23:05
1 új fotót töltöttem a "Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" műlaphoz
11.11.06. 21:45
Csuhai István publikálta "Verancsics Faustus domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.