Berettyóújfalu, Széchenyi utca

Állapot: Letakart, megközelíthetetlen

Berettyóújfalu
Széchenyi utca
Az Elzett egykori gyárának egyik épületében, a földszinten látható.

Felállítás1974

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2011.11.20. 22:50
Sajnálom, de a tűzzománcokkal különös viszonyban vagyok. Még főiskolásként a nemrég elhunyt Cs. Uhrin Tibor tanár úrtól tanultam meg az alapjait, hogy aztán tovább ne is folytathassam a műhelymunkát. De ez hosszú történet, és nem is ide való.
A tűzzománc technikáját a továbbiakban a lányom ismerte meg alig hét évesen, és 12 éven át csodák kerültek ki a kezei közül. Persze iskolai keretek között nem ilyen ipari méretű zománcokat készítettek a gyerekek a művészeti iskolában, ahol volt szerencsém számtalan alkalommal megfigyelni az alkotás folyamatát is.

Ezért is örültem végül is annak a ténynek (az első rémület után), hogy bezárultak az egykori Elzett gyár kapui mögöttem, és emberek után kutatva a telep egykori irodaépületének földszintjén megtaláltam ezt a hatalmas méretű tűzzománc alkotást.

És igen, ez sem szobor, hanem más murália, de mint veszélyeztetett alkotás kerül be a szoborlapon bemutatott alkotások közé. Az alkotás ugyan meglehetősen jó állapotban van, de az üzemet húsz éve bezárták, és mégicsak ahhoz az egykori üzemhez tartozott.
Mutattam pár napja édesapámnak a fotót, ő mondta, hogy a jobb oldalon az a számomra ismeretlen tárgy, egy nagy méretű sajtológép, amivel a fémtárgyakat készítik. A tűzzománc bal oldalán pedig két dolgozó fémipari munkás alakja rajzolódik ki.
Egyúttal szeretném felhívni figyelmeteket az ezzel a műlappal első műlapos alkotó munkáira, melyek közül több közterületen látható. Most vettem észre, hogy Debrecenben is van még másik három, ami közül az egyik, az Aranybikában lévő egészen biztosan nincs már meg, mert többször kerestem, eredménytelenül.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/fabok-gyula

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Térplasztika

Cím alapján hasonló

"Fémipari munkások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98816
Feltöltve
2011.11.04. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.04. 22:48

"Fémipari munkások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98817
Feltöltve
2011.11.04. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

98818
Feltöltve
2011.11.04. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.04. 22:49

"Fémipari munkások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98819

98820
Feltöltve
2011.11.04. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.04. 22:49

"Fémipari munkások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98821
Feltöltve
2011.11.04. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.04. 22:50

"Fémipari munkások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98822

98823
Feltöltve
2011.11.04. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.04. 22:51

"Fémipari munkások" c. alkotás fotói

Ennek az épületnek a földszintjén van az alkotás. Jobb oldalon, a fenyőfa mögött áll a Váró Márton Plasztikája.
Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98824
Feltöltve
2011.11.04. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.04. 22:54
Ennek az épületnek a földszintjén van az alkotás. Jobb oldalon, a fenyőfa mögött áll a Váró Márton Plasztikája.

"Fémipari munkások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
542554
Feltöltve
2023.10.12. 13:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/60 • 9.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.12. 13:04

"Fémipari munkások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
542555
Feltöltve
2023.10.12. 13:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/60 • 22.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.12. 13:04
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.10.17. 13:30
A "Fémipari munkások" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.10.12. 13:04
2 új fotót töltöttem a "Fémipari munkások" műlaphoz
11.11.20. 22:50
TundeK62 publikálta "Fémipari munkások" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.