Patay László síremléke

Ráckeve, Temető köz

Ráckeve
Temető köz
Szent Domonkos Katolikus temető

Felállítás2006


Nem köztéri:Temető, sírkert
Cedrus
2011.11.01. 20:50
Patay László középiskolai tanulmányait a győri Bencés Gimnáziumban végezte el 1942-1950 között. 1950-1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola freskó szakára járt Barcsay Jenő, Fónyi Géza és Szőnyi István osztályába.

1944-ben Őrsújfalura költözött szüleivel. 1953-tól állította ki műveit. 1970-től 20 évig a Képzőművészeti Főiskola tanára, tanszékvezetője volt; anatómiát és térábrázolást oktatott. 1992-ben nyugdíjba vonult. 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. 1994-ben az Európai Akadémia tagja lett.

Patay László Munkácsy Díjas festőművész (Komárom (ma Szlovákia), 1932. május 2. Ráckeve 2002. január 10.) síremléke a ráckevei Szent Domonkos Katolikus temetőben, a helyi védettség alatt álló kápolna közelében látogatható.

A festőművész portréját alkotás közben, kezében ecsettel véste fehér márványba Varga Imre szobrászművész. A síremlék domborműve fémkeretbe van foglalva.

Már hónapok óta hiába vártam, hogy Varga Imre szobrászművész ezen alkotása is megjelenjen a Szoborlapon. Végül tegnap elutaztam Ráckevére, így a mai napon Varga Imre szobrászművész születésnapján be is tudom mutatni, a Szoborlapra felkerült 135. alkotását.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Imre_(szobrász)
További linkek
http://www.pataylaszlo.hu/patay-laszlo/eletrajz/

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Patay László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
98479
Feltöltve
2011.11.01. 20:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ520/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.11.01. 20:12

"Patay László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
98480
Feltöltve
2011.11.01. 20:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.11.01. 20:12

"Patay László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
98481
Feltöltve
2011.11.01. 20:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.11.01. 20:13

"Patay László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
98482
Feltöltve
2011.11.01. 20:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.11.01. 20:14

"Patay László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
98483
Feltöltve
2011.11.01. 20:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.11.01. 20:15

"Patay László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
98484
Feltöltve
2011.11.01. 20:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.11.01. 20:16

"Patay László síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
98485
Feltöltve
2011.11.01. 20:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.11.01. 20:20
Összesen 7 fotó

Műlap története

11.11.01. 20:50
Cedrus publikálta "Patay László síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.