Gyöngyös, Iskola út 1.

Alternatív, helyi címek:Pávás kerítés

Gyöngyös
Iskola út 1.
Az iskola bejárata előtt látható.

Felállítás1976

TundeK62
2011.10.30. 19:19
A Pávák az Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola kerítését díszítik, mely még 1966. szeptember elsején nyitotta meg kapuit.

Szerintem nemrég átalakíthatták az épületet, illetve a kerítést, mert mintha most elég kevés funkciója lenne ennek a dísznek. Sajnos egyáltalán nem találtam fotót az iskola honlapján, pedig iskolatörténet az van. Jó lett volna egy kép abból az időből, amikor eredetileg az alkotás odakerült az épület elé.

A mészkőből (és nem műkőből) készült alkotás mindkét oldalán ugyanazt a képet mutatja. Négy egymás melletti (vagyis két pár) páva alakja rajzolódik ki, aminek jó ritmusa is van. A hat méter hosszú alkotás másfél méter magas, és 30 cm a szélessége a Páváknak.

A páva, mint a magyar népművészet egyik díszítőeleme került allegorikusan az eredetileg ének-zene tagozatos általános iskola elé. Az alkotást a Városi Tanács állíttatta 1976, május végén (talán a gyermeknapon?) avatták.

Az iskola a 80-as lakótelepen áll, mely a város legnagyobb lakótelepe: http://hu.wikipedia.org/wiki/80-as_lak%C3%B3telep
A lakótelepet az 1960-as években kezdték el építeni.
További linkek
Az iskoláról: http://www.egressy-gyongyos.sulinet.hu/index.html

Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/peter-zsuzsa

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Pávás plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
98221
Feltöltve
2011.10.29. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.29. 22:39

"Pávás plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
98222
Feltöltve
2011.10.29. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.29. 22:39

"Pávás plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
98223
Feltöltve
2011.10.29. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.29. 22:40

"Pávás plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
98224

98225
Feltöltve
2011.10.29. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.29. 22:41

"Pávás plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
98226
Feltöltve
2011.10.29. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.29. 22:41

"Pávás plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
98227
Feltöltve
2011.10.29. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.29. 22:41

"Pávás plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
98228
Feltöltve
2011.10.29. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.29. 22:42

"Pávás plasztika" c. alkotás fotói

Az alkotás mindkét oldala egyforma képet mutat.
Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
113402
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2012.06.30. 13:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.06.30. 13:21
2011. október
Az alkotás mindkét oldala egyforma képet mutat.
Összesen 9 fotó

Műlap története

13.03.25. 15:14
A "Pávás plasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.10.30. 19:19
TundeK62 publikálta "Pávás plasztika" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.