Csontváry Kosztka Tivadar síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.
Archív képek

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
Az alkotás a Kerepesi temető 34-es parcellájában található (34/2-1-14)

Felállítás1967

Aerdna
2011.10.31. 08:10
Csontváry Kosztka Tivadar síremléke a Kerepesi temetőben a 34-es parcellában található. A szobor a temető nyilvántartása szerint 1961-ben készült, de csak 1967-ben lett felállítva.
Az alkotás másik példánya Pécsen került felállításra 1979-ben.
Az alkotást Csontváry Önarcképe alapján mintázta Kerényi Jenő, és a szobor a festő jelképes sírján található. Az alkotás szerepel a védett sírok listáján.
Csontváry Kosztka Tivadar (Kosztka Mihály Tivadar, 1853-1919) gyógyszerésznek tanult, majd patikussegédként dolgozott. Ezután külföldi utazásokat tett, képtárakat látogatott. Ezt követően saját gyógyszertárat nyitott, hogy pénzt gyűjtsön, és ezáltal további utazásokra legyen lehetősége. 41 éves korától festeni tanult, de végeredményben autodidakta maradt. Festményeit örökösei vászon anyagárban értékesítették volna, de szerencsére egy fiatal építész, Gerlóczy Gedeon megmentette őket azzal, hogy megvásárolta a képeket.
Források:
http://www.antikregiseg.hu/muvesz_adatbazis/csontvary_kosztka_tivadar_festo___1853__8211_1919___eletrajza.php

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Csontváry-szobor
Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98080
Feltöltve
2011.10.27. 20:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.27. 20:26

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98081
Feltöltve
2011.10.27. 20:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.27. 20:27

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98082
Feltöltve
2011.10.27. 20:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.27. 20:28

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98083

98370
Feltöltve
2011.10.31. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/58 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.31. 09:19

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98371
Feltöltve
2011.10.31. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ40/10 • 1/220 • ISO64

98372
Feltöltve
2011.10.31. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/58 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.10.31. 09:19

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147836
Feltöltve
2013.09.22. 04:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ48/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.22. 04:34

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147835
Feltöltve
2013.09.22. 04:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.22. 04:33

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147656
Feltöltve
2013.09.19. 06:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ160/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.19. 06:58

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334421
Feltöltve
2018.12.06. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.12.06. 17:08

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497286
Feltöltve
2022.08.16. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.16. 23:11

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497287
Feltöltve
2022.08.16. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

497288

497289
Feltöltve
2022.08.16. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 17.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.16. 23:11

Archív fotók

"Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. alkotás fotói

Forrás: Saját - Budapest folyóirat 1969. április. VII. évfolyam 4. szám Fotó: Szelényi Károly
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
101969
Évszám
1969
Feltöltve
2011.12.27. 19:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.12.27. 19:25
1969, Archív felvétel
Forrás: Saját - Budapest folyóirat 1969. április. VII. évfolyam 4. szám Fotó: Szelényi Károly
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.08.16. 23:11
4 új fotót töltöttem a "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" műlaphoz
22.01.22. 11:59
A "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.21. 11:26
Megérintettem a "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" alkotást
18.12.06. 17:08
1 új fotót töltöttem a "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" műlaphoz
13.09.22. 04:34
1 új fotót töltöttem a "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" műlaphoz
13.09.22. 04:33
1 új fotót töltöttem a "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" műlaphoz
13.09.19. 06:58
1 új fotót töltöttem a "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" műlaphoz
11.12.27. 19:25
1 új fotót töltöttem a "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" műlaphoz
11.10.31. 09:19

11.10.31. 08:10
Aerdna publikálta "Csontváry Kosztka Tivadar síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.