Eger, Széchenyi utca 31.

Állapot: Veszélyben

Angol cím:János Lenkey

Eger
Széchenyi utca 31.
A megadott címen, a ház homlokzatán látható.

Felállítás2007. szeptember

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2011.10.23. 22:41
Lenkey János szülőháza a Széchenyi és a Kovács János utca sarkán ma is áll. Az épület Széchenyi utcai frontján már az 1920-as években emléktáblát helyeztek el.

A tábornokot az aradi temetőben temették el, ahonnan csak 1936 májusában sikerült Eger városának a földi maradványokat haza szállíttatnia, hogy újra örök nyugalomra helyezhessék a Kisasszony-temetőben található családi sírboltba, ahová 1874-ben bátyját, Lenkey Károly ezredest is temették.
Lenkey János életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lenkey_J%C3%A1nos

A múlt században elhelyezett fehér márványból készült táblát 2007 szeptemberében kiegészítették egy bronz domborműves emléktáblával, a tábornok születésének 200. évfordulója tiszteletére. A tábla felállításában részt vettek, és hozzájárultak a leszármazottak, a család is.
A szobrász alkotó neve nem volt olvasható az alkotáson, és nem találom az adatot az interneten sem.

Sajnos a ház homlokzata elég elhanyagolt; láthatóan nem használják az épületet ma már semmire. Így aztán nem tudom, mi lesz a tábla sorsa.
2020 nyarára annyira elkopott a ház homlokzata, hogy már nincs is...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97513
Feltöltve
2011.10.20. 18:59
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.20. 18:59

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97515
Feltöltve
2011.10.20. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.20. 19:00

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97516
Feltöltve
2011.10.20. 19:01
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.20. 19:01

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97517
Feltöltve
2011.10.20. 19:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.20. 19:02

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97518

97519
Feltöltve
2011.10.20. 19:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.20. 19:03

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97520
Feltöltve
2011.10.20. 19:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.20. 19:03

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428350
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 17:59
2020. június

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428351

428352

428353
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 17:59
2020. június

"Lenkey János" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428354
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 17:59
2020. június
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.01.01. 17:59
5 új fotót töltöttem a "Lenkey János" műlaphoz
11.10.23. 22:41
TundeK62 publikálta "Lenkey János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.